Cowboykalap, western csizma és sarkantyú. A vadnyugati lovaglási stílus kedvelőinek manapság már nem kell a tengerentúlra utazniuk ahhoz, hogy átéljék a hamisítatlan western életérzést. Hazánkban is egyre többen nyergelnek át erre a műfajra, és a magyar pusztákon vágtázva ízlelik meg a szabadság érzését. Ennek ellenére vannak, akik mind a mai napig ellenzik a western térhódítását, és a magyar lovas kultúra elleni merényletnek tekintik azt.
„A western lovaglás nálunk még új keletű, magának mostanában helyet követelő stílus”- vallja Bagi Imre, a fóti Határ Ranch tulajdonosa és vezetője. Imre párjával együtt 2004-ben nyitotta meg családias lovardáját Fóton, bértartással és lovas oktatással foglalkoznak. Ő maga a western nagy szerelmese, de elismeri, az alapokat mindenképp a hagyományos, úgynevezett angol stílusban érdemes elsajátítani, a westernben ugyanis alapvetően más minden felszerelés.
„A western nyergeket inkább hosszú távú túralovaglásra fejlesztették ki, épp ezért nagyon kényelmesek. Reggel felkel a cowboy, felül a lovára, este meg leszáll. Másik lényeges különbség, hogy a westernben nagyon lazán, csak egy kézzel fogjuk a szárat. Ezt egy angol stílushoz szokott lóval nem is lehetne megcsinálni, mert könnyen baleset lenne a vége.”- teszi hozzá Imre, aki már több mint 40 éve lovagol, versenyeken is indult.
Magyarországon létezik ugyanis egy körülbelül 50 főt számláló társaság, akik rendszeresen szerveznek, illetve vesznek részt kifejezetten western stílusú viadalokon. Ezeket a megmérettetéseket elsősorban a Pest környéki lovardák, ranch-ek szervezik és általában egy ügyességi és egy gyorsasági számból állnak.
Az ügyességi versenyszám (más néven “trail”) lényege, hogy a ló-lovas párosoknak olyan akadályok sorozatát kell leküzdeniük, amelyek a mindennapi kültéri lovaglás során, erdőn-mezőn akármikor előfordulhatnak. Még az ugyanolyan típusú akadály is igen sokféle formában jelenhet meg a versenyek során, számos kombinációban. A jó trail ló igen engedelmes, nyugodt, kiegyensúlyozott, és nem félős.
A gyorsasági versenyszámot gyakran „reining”-nek nevezik és tulajdonképpen a western stílusú díjlovaglást értik alatta. A reining szépsége nem csak a manőverek kivitelezésének módjában rejlik, hanem abban is, hogy a ló a laza száron történő hirtelen fordulatok, a gyors vágták után sem válik izgatottá, és teljes mértékben nyugodt marad.
„Amikor kint a mezőn vágtázom, olyan érzésem van, mintha a lovammal együtt repülnék. Leírhatatlan élmény.”- meséli lelkesen Busai Szabina, aki két éve a lovaglás szerelmese. Még csak 12 éves, de már több western megmérettetésen is részt vett, sőt, a legutóbbi fóti viadalon mindkét versenyszámot megnyerte és a legfiatalabb versenyzőnek járó különdíjat is bezsebelte. „Én is hagyományos angol stílusban tanultam meg a lovaglás alapjait, de ahogy megismertem a westernt, azonnal beleszerettem. Már akkor tudtam, hogy ha elég biztos lesz a tudásom, kipróbálom majd ezt a kalandos, vadnyugati stílust, amelynek hangulata egyből magával ragadott.”- folytatja Szabina, aki általában anyukájával, Krisztával együtt indul a versenyeken. Kriszta gyakorlott lovasként maga is tudja, milyen veszélyes ez a sport, mégsem félti lányát. „A lovaglás természetesen nagyon veszélyes, hiszen a ló egy ijedős és gyakran kiszámíthatatlan állat. A megfelelő rutinnal azonban elkerülhetőek a balesetek. Egyáltalán nem féltem a lányom, a versenyeken pedig nagyon szorítunk egymásnak” – meséli Kriszta.
Horváth Gabriella, a fóti Határ Ranch oktatója már jól ismeri ezeknek a versenyeknek a hangulatát. „ Nemrég rendeztük meg a második háziversenyünket Fóton, és el kell mondjam, egyre több az induló, a résztvevők pedig egyre fiatalabbak. Nagyon sok 12-13 éves indulónk van, lányok, fiúk egyaránt, ami mindenképp a lovaglás és azon belül is a western népszerűségének növekedésével magyarázható. A hangulat a hamisítatlan vadnyugati életérzést tükrözi, gyakran tartunk bemutatókat is, hatalmas bográcsban fő az ebéd és a felnőttek kezéből a whisky sem hiányozhat.”
Létezik azonban egy igennépes western-ellenző közeg Magyarországon, akik méltatlannak tartják ezt a szabad műfajt a magyar lovas kultúrához és hagyományokhoz és erősen ellenzik annak elterjedését és úgy vélik, idehaza semmi szükség a vadnyugati romantikára. E tábor egyes tagjai szerint az átpártoló szabadidőlovasok zöme egyszerűen azért választja a western stílust, mert a klasszikus stílusban nem tud rendesen megtanulni lovagolni. Sokan tartják és hirdetik azt is, hogy a westernesek részeges, nagyhangú banda, amelynek tagjai tarka lovon, ész nélkül száguldoznak a határban. Azaz a western lovaglási stílust erőszakosnak, magyarellenesnek, igénytelennek és károsnak titulálják.
Bagi Imre szerint ezzel szemben a western nem más, mint egy természet közeli, szabadabb stílus: „Az emberekben, különösen a férfiakban életük végéig él a kalandvágy. Új világokat megismerni, ismeretlen tájakat felderíteni, újszerű ismeretekre szert tenni, játszani, küzdeni, az újat kipróbálni, ezek mind örök emberi igények. A westernfilmek, a country dalok mind-mind erről is szólnak, s nem csoda, ha a szabadidőlovasok könnyűszerrel elcsábulnak a vadnyugati kalandtúrákat, marhaterelő versenyeket vagy akár egyszerűen csak az ismerttől eltérő, de vonzóan tálalt lovaglási stílus megismerésének lehetőségét tálcán nyújtó western ranchek ajánlatai láttán.”
Imre, sok western kedvelő társával együtt így vélekedik. Bár mind elismerik, nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy hódoljanak e szenvedélyüknek, hiszen a lovaglás nagyon drága sport, a western pedig különösen. Egy igazán jó western jó, amivel még versenyeken is lehet indulni legalább 1 millió forint, de a határ a csillagos ég. Ehhez jönnek még a felszerelések, illetve az öltözék, ha tényleg cowboyként, vagy cowgirlként akarunk kinézni. (egy western nyereg akár 600 000 forintba is kerülhet, egy minőségi csizma pedig minimum 80 ezer). Lovunk bértartása, hacsak nincs saját tanyánk, körülbelül 40 ezer forintra rúg havonta.
Imre és társai mégis mindent megtesznek azért, hogy ez a műfaj hazánkban is egyre népszerűbb legyen, anélkül hogy ártana a nagy múltú magyar lovas kultúrának. Céljuk, hogy jól megférjen egymás mellett ez a két műfaj, amik bár eltérnek egymástól, egy dolog mégis összeköti őket. A lovaglás és a ló szeretete. És aki a lovakat szereti…
Mucsi Dorina
