Amikor pendül a szív. Támad a rózsaszín gőzfelhő, globális virág-uralom indul és minden emberi lény összetapad, mint akiket megszakíthatatlan vákuum erő kényszerít egymáshoz. Beindul a fogyasztás. Csokoládé hegyek, kártya halmok. Repkednek a szavak: nyolc betű itt, nyolc ott. Minden habos, és tökéletes. Tüll felhők, éneklő cseresznyefák. Ez lenne a Valentin nap?
Egy „különleges” nap, amit annak szentel ember, állat és amőba, hogy kimutassa azt a bizonyos többértelmű, és sok esetben felfoghatatlan érzést, amelyet szerelemnek szokás nevezni. Szentségtelenségnek itt nincs helye. Beállsz a sorba és megveszed szépen azt a tizenkét szál rózsát és jól becsomagoltatod, különben megköveznek. Nem sima papírba, legyen az csak szép színes, furcsa mintás. Pillangós, madaras vagy pöttyös-szíves. Kell a flanc. Csak az kell a népeknek. Olyan ez, mint a Facebook: ha fenn vagy élsz, és elismernek; ha nem vagy fenn, senki vagy.
Eljön Bálint és a nők megőrülnek. A férfiak pedig kényszeres behódolással leballagnak a sarki kisboltba, megveszik az éves édesség adagokat, csecsebecséket, majd lassú menetben vissza a falak közé. Az asszonyhoz. Mert ez az egy napos, tiszavirág életű fiatalember, a mi Valentinunk olyan könnyedén forgatja fel a földi halandók életét, mint Micimackó az éléskamrát. Ennyire nagy a csordaszellem, és a könnyen hajló derekak világa. Pillanatok alatt beadjuk. Pislantunk és máris egy szív alakú színpad előtt ugrálunk a tombolán, hátha a miénk lesz a Szerelmes levelek összes. Hiszen ez a normális…
Mondja az a több millió ember, akik igenis beállnak a sorba. Minden évben. Minden február 14-én. Már ha van kiért, és ha nincs? Akkor természetesen, sötét szobában szenvedve idézik fel a becses napokat, amikor nemcsak anyák voltak ott, mint virág és ajándék fogadó gépezetek. S indulhat az önsajnálat felsőszintű gyakorlata. Diplomával, oklevéllel. Hiszen ezen a napon mindennek nagyobbnak kell látszódnia. Jobban szeretünk, jobban gyűlölünk, nagyobb a fájdalom. Legalábbis ez áll a szerződésben. Választhatsz: Én kicsi pónim vagy Sötét középkor. Aláírtad. Csináld.
Ez az ideális. Miért is mennénk szembe a felvett, újszerű hagyományokkal…A többi már úgyis elcsépelt, ugyanúgy, mint az a rég elfeledett „időtöltés”, hogy az év minden napján szeretem azt, aki volt oly szíves viszont szeretni és elviselni engem. Így egyszerűbb. Gazdaságosabb. Könnyebb csupán egyetlen napig „látványosan” szeretni, mint egy átlagos ritmussal kialakítani az igazi „szeretlek” fogalmát. Ez van. Így kell élni. Szerintük, és szerinted? ...
… Szerelmesek. Párok. Társak. Valami egyesül. Szeretnek, ok nélkül, értelem nélkül, elvárások nélkül. Egy érzés csupán, semmi több. Kevésnek látszik és mégis többet ad bárminél. S mi az, ami táplálja? Nem egy új csokor vagy egy új ékszer. Ha érzed, akkor nyertél. Elmúlhat? Igen, de a volt-ja már több minden apróságnál. Érdemes érte élni? Talán. Érdemes átélni? Mindenképp. Minden nap. Minden pillanatban. Korlátok nélkül.
Jenei Brigitta
(olvasó-szerkesztő)
