December másodikán került a mozikba a már klasszikus magyar vígjátéknak számító Zimmer Feri folytatása. Ahogyan az első részt, a mostanit is Tímár Péter rendezésében láthatja a moziba látogató közönség. A fő karakterek terén sem történt változás az 1998-ban bemutatott első részhez képest, ismét Reviczky Gábort és Pogány Juditot láthatja a publikum.

Egy népszerű filmnek folytatást készíteni mindig kockázatos vállalkozás. Tímár Péter rendező maga is elmondta, hogy nem szereti a folytatásokat, azonban azután, hogy mind a négy főszereplő (Reviczky Gábor, Pogány Judit, Kovács Vanda, Szarvas József) igent mondott a felkérésre, a rendező belevágott a Fikász-család történetének újabb epizódjába. Dacolva azzal a veszéllyel, hogy a második részek általában kevésbé jók, mint az elsők. Nos, ez a feltételezés most is beigazolódott.

A film alaptörténete ugyanaz, mint amit az első részben is láthattunk, bár az idilli balatoni helyszín helyett a történet egy ráckevei ódon kastély falai között játszódik. Ezt a kastélyt vásárolja meg potom pénzért a Fikász család, hogy egy minden igényt kielégítő szállodává varázsolja azt, és ezzel jó alaposan megtömjék a zsebüket. Azt azonban még ők sem sejtik, hogy az egykori hadvezér, Savoyai Jenő által építtetett kastély el van átkozva és kísértetek lakják. Miután a vendégek elmaradnak, főhősünk Ferenc (Reviczky Gábor) egy kis hókusz-pókusszal akarja a kastélyba vonzani a látogatókat, ezért elterjeszti, hogy a kastélyt szellemek kísértik, majd fabrikál magának egy szellem jelmezt és ő maga kezd el kísérteni. A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor megjelenik a ház igazi kísértete, akit Molnár Piroska alakít. A filmben feltűnik még Schell Judit is, egy kísértetvadász nő szerepében, Hajdú Steve, aki az egyik szállodavendéget személyesíti meg, és a Beugró c. műsorból is ismert Kálloy Molnár Péter. Rajtuk kívül pedig szerepet kap sok fehér lepedő, fazekak, fedők, valamint két fedetlen női kebel. Mi hiányzik mégis a filmből?

Elsősorban a poénok, de azok nagyon. Próbálkozások persze voltak, de azok a szófordulatok, amiktől az alkotók nevetést vártak, inkább elcsépeltre, unalmasra, vagyis egyszerűen gagyira sikeredtek. Reviczky, és az általa megformált Feri már önmagában véve nevetésre kéne, hogy késztessen, én azonban inkább éreztem erőltetettnek, mint sziporkázónak. A színészi játékával nincsen baj, hozza a tőle megszokott stílust, ám azok a poénok, amiken 1998-ban még jókat derültünk, 2010-ben már egyszerűen fárasztanak és idegesítenek. Nem állják meg a helyüket.

A 100 perces film másik „csodafegyverének” a különleges vágási technikát szánták. Ennek értelmében a párbeszédeket előre felvették, a színészek erre a lejátszott hangra tátogtak rá, miközben lassítva mozogtak. Ezt a lassított mozgást aztán jó alaposan felgyorsították. A rendező szándéka szerint azért, hogy a néző szemében gyanússá váljon a filmben megjelenő képi világ. Ehhez képest az első percben én valami képi hibát gyanítottam a dolog mögött, a második perctől kezdve viszont nagyon irritálóan hatott ez a megoldás. A film végére már megszoktam ugyan, de még akkor is zavarta a szemem ez a disszonáns mozgás. Ez valóban nevetséges volt, de nem a szó pozitív értelmében. Mindezek után bátor vállalkozásnak tartom megnézni a filmet, holott az alaptörténettel nincsen probléma. Biztosan lesznek, akik azért nézik meg, mert kedvelték az első részt, de úgy gondolom, hogy ők annál nagyobbat fognak csalódni. Természetesen senkinek ne szegje kedvét ez a kritika, ha kíváncsi a filmre, üljön be rá és alkosson maga véleményt. Mégis azt gondolom, hogy az utóbbi években készültek annyira jó magyar filmek, amik mellett a Zimmer Feri 2. eséllyel pályázhatna a legrosszabb magyar film díjára. Kár érte.

Mucsi Dorina