A 24-es villamoson zötykölődöm. Sötétedik, és az utastársak olyanok, mint mindig: hosszú évek kemény munkájában meggörbedt öregek, fáradt, festékpöttyös zubbonyú melóssrácok, erős alkoholszagot árasztó, kivörösödött arcú hajléktalanok és törékeny leányanyák.

Fiatal férfi száll föl hangoskodó gyerekeivel, csitítja ugyan őket, ám szidalmait a nagyobb nyilvánosság fülének is szánja.

Kissé tompultan, túlélő üzemmódban állok az ablak előtt. Tettetem, mintha kifelé néznék, de az üveg túl nem látok. Akkor egyszerre észreveszem a lányt és a fiút.

Előbbin rózsaszín dzseki és kopott farmernadrág. Divatos, olcsó darabok. Sötét haja lófarokban, fülében ezüstre fújt műanyag karika. Keresztbevetett lábakkal ül, kihívóan nézi a fiút. Azon fekete bőrkabát, fehér sportcipő. Fekete haja olajosan fénylik, hátranyalt. Tizenévesek.

- Láttalak tegnap – mondja a fiú hangosan. – Nagyon tetted magad a Józsinak. Odavan érted, de pofán is b…lak, ha meglátlak titeket együtt.

- Mi van veled? – kérdi a lány. – Még csak két hónapja vagyunk együtt és már féltékenykedsz? Mi lesz így velünk később? - Szavaiban szemrehányás, de mosolyog, a tekintete mint a mágnes. Lóbálja a lábát.

A fiú előredől, összekulcsolja a kezét, orromat megcsapja a hideg dohányszag. – Hát, nem tudom, de letöröm a derekad, ha mással is kikezdel, az biztos.

Hallgatnak, a lány méricskéli, aztán hirtelen megkérdi:

- Amúgy mit láttál bennem? Mitől voltam különlegesebb, mint a többi?

A fiú tanácstalanul megvonja a vállát. Töri a fejét, kínlódik, keresgéli a szavakat. A lány közelebb hajol, megsimítja az arcát.

- Én tudom ám… - lágyul el a hangja.

- Mondjad, ha tudod – veti oda a fiú.

- Mert tisztán b…tam veled először. Ezért. Tiszta tudtam maradni a buliba’.

Hangjában büszkeség és áhítat. A fiú bólogat, a rágót áttolja a másik oldalra. Nézik egymást, az arcukon vágyakozás.

Elfordítom a tekintetem. Összeszorul a gyomrom, zavarban vagyok.

A villamos döccen és megáll. Az utolsó pillanatban ugrom le róla. 

Iványi Margit