Virág, dal, bonbon. Nem, most kivételesen nem a Valentin-napi ajándéklistát sorolom fel. Ez más, ez a nagybetűs nőnap. Ilyenkor minden férfi kedves, figyelmes, előre enged az ajtónál, köszöntő üzeneteket ír a facebookon és, ha közeli az ismeretség, talán még egy – vagy száz – szál illatos virággal is kedveskedik nekünk, „A” nőnek. Mert megérdemeljük.

 A figyelmesség, főleg ha hímnemű egyén részéről érkezik, minden nőnek jól esik. Akár egy kabát felsegítése, egy elejtett toll felvétele, vagy egy csábos mosoly a kedves szőke, barna hercegtől, egy világgal ér fel. Minden apró jelre vágyunk, ami arra utal „Szeretlek”, „Kívánlak”, „Akarlak”. Ezek vagyunk mi. Nők. A kérdés csak az: miért kizárólag ezen az egy – na, jó, a Valentin-napot is beleszámítva két – napon érdemelhetünk ki ekkora kegyet? Miért csak e két alkalommal gondolják úgy a férfiak, hogy örömet kell szerezniük nekünk? Egyáltalán: miért érzik azt, hogy ilyenkor kötelességük a lábunk nyomát is megcsókolni?

Nincs olyan nő, aki ne szeretné a virágot, a csokoládét, és a romantikus, nyálmentes dalokat – főleg akkor, ha azt az imádott férfi énekli el a bársonyosan szexi hangján (sajnos, ez ritka, mint a fehér holló). Ha mindezeket akkor kapjuk, amikor nem számítunk rá, amikor nemzetközileg nem szólítják fel „Ádámjainkat”, hogy hódítsanak meg minket, sokkal jobban megérinti a szívünket. A gesztus nem lesz izzadságszagú, és nem érezzük azt, hogy párunk görcsösen meg akar felelni valaminek. Valaminek, ami nem mi vagyunk, hanem a társadalmi elvárás. Nem beszélve arról, hogy igazából ez az egész már nem is nekünk, nőknek szól. Üzlet lett, ahogy a karácsonyból és a Valentin-napból is. A piszkos pénz árnya vetül erre az alapvetően szép szokásra, hiszen a kezdetek kezdetén valóban a NŐ volt a lényeg, az egyenjogúságáért küzdő, harcos amazon, amiből mára csak a rózsaszín, émelyítő szirup maradt. Tévéből, rádióból, minden honnan ez folyik, a varázs eltűnt. Kell ez nekünk?

 Ha a férfi szeret, akkor igazán szeret. Ezt érezzük szavak és mindenféle szív alakú, világító csecsebecse nélkül is. Nemcsak, ezen a napon, hanem egész évben. A nőnap kiszámítható. Tudjuk, hogy életünk szerelme készül valamivel. Pontosabban reméljük. S mi van, ha elfelejti? Őrjöngés, kiabálás, tányérdobálás. Éppen ezért az érzelmek kifejezésére nem kell egy napot kijelölni. A kedvesség akkor jó, hogy ha az belülről, szívből jön. Ha váratlan meglepetésként ér egy szál hóvirág. S amit akkor érzünk, mindent elsöpör.

Szíjjártó Anita