Magyarságunk ismét szép, terebélyes kelet-európai nyakába pattintotta a nyugati tarisznyát, és elhatározta, hogy ha már fejlődésben nem, de névtáblákban felér a nyugathoz. Így eshetett meg, hogy Elvis Presley került a figyelem középpontjába… már megint.
Az 50-es, 60-as és 70-es évek ikonja, a rock n’ roll és rockabilly király. A Király! Gitárpengetős ujjainak szele még kicsi országunk, Kárpát-medencével védett síkságaira is elért. Hiszen, ki ha ő nem, szájára vette azt a szót, hogy magyar. S ez mifelénk minden esetben bónusszal jutalmazandó, pontosítva „közterület elnevezéssel”. Ugyanis eleink kitalálták, hogy emlékezzünk meg Presley nemes gesztusáról, miszerint felszólalt az 56-os forradalom miatt nehéz helyzetbe került magyarjaiért. Elvis „ álld meg a magyart….”.
Szavazásra buzdítják az embereket, hogy a 12 lehetséges terület közül válasszanak ki egyet, amely tisztelegne örökbefogadott „amerikai-magyar” segítőnk előtt. Ez a nagy szenzáció, a bomba. Mindenki, ember és állat, erről beszél és chat-el. Rezegnek a rock, hír húrjai. Nem is baj ez, hiszen mindig kell a felpezsdülés. S mégis, ha egy kicsit nagyobb dioptriával vesszük figyelemre a történéseket, egyes és persze „kettes” dolgok azért szemet szúrnak.
Először is, miért pont most jutott eszébe, a mi nemes vezetőinknek, hogy magyarosítsunk egy sztárságot? Persze tudjuk, hogy Tarlós István, Budapest embere, végig rütyőzte gyerekkorát és egész idő alatt, szinte már csontig hatolóan égett benne a 60-as évek zenei repertoárja, de nem ám a nagy Elvis. Őt soha! 400 cd, de a királytól egy se. Megnézném én azt a gyűjteményt magamnak vagy a titkos ruhatárát. Jöhetnének a felbérelt szimatok, a nyomkövetők, jobb biztosra menni… a végén persze csak kiderülne, hogy Tarlósunk titkos Presley-Imádat vezér, s pincéjét heti négy alkalommal eme hitvallásának szenteli. Ki tudja? Valahonnan erednie kell az őrületnek. S ne mondja senki, hogy az 1957-es Sullivan show-ban lenyomott, Elvis sír a magyarokért, dal és felszólalás összes a nyomós indok. Az már JÓ régen volt ahhoz, hogy a feledés homályába merüljön. De mint tisztes és rendtartó állampolgárok elfogadjuk: a döntés szakmai. Minden bizonnyal…
S második kérdésként merüljön csak fel a publikum gondolatai között, hogy vajon miért is pont tehetséges kis hazánk, falain kívül kell nekünk „hero-t” keresnünk? Annyi sok érdekes nevű tehetség szaladgál vagy szaladgált az utcáinkon, hogy szégyen őket semmibe venni, s mi mégis megtesszük. S miért? Mert nagyhajú, rejtett csípőficamos, gitáros virtuózok fényében sütkérezni nagyobb dicsőség. Legalább, így leharaphatunk egy kicsikét a világhírnév nevezetű gigantikus tortából, s egy parányi morzsa, halovány pislákolásában barnulhatunk… Ahelyett, hogy teret adnánk a magyar titánoknak, hagyjuk őket kivándorolni, és máshol sikert halmozni, mi meg importálhatjuk a halott ikonokat. Jó kis biznisz, így olcsóbb.
Hamarosan eljön Jacko szelleme is…
Jenei Brigitta
