Álomszerű valóság, vagy valós álmok? Ez a kérdés fogalmazódik meg az emberben, amikor a stáblistát olvassa a film után. Nem csoda, hiszen olyan valóságosan és élethűen tálalják a filmet a nézők elé, hogy lehet csak álmodtuk az egészet. Egy szó: Eredet.

Bevallom némi kétséggel ültem le megnézni a filmet, mert ilyen olyan visszajelzéseket kaptam, hogy a film elmegy, de csak DiCaprio alakítása viszi valahova is az egészet. Nem szeretem az olyan filmeket, amelyeknél a főszereplő viszi el a pálmát, a film pedig csak sodródik az árral. Kijelenthetem, hogy téves riasztásokról beszéltek.

Két és fél óra tömény izgalom, ahol, ha az ember, nem figyel, semmi perc alatt elveszíti a fonalat. Valójában, egy pontból kiindulva meséli el az addig történteket. Nem is érti az ember, hogy miért ugrunk kb. 50 évet az időben a második jelenetben. De nem kell megrémülni, lesz ez még ennél is agyafúrtabb. Hiszen ilyen az álomvilág. Egyik helyről hirtelen a másikra ugrunk és észre sem vesszük, hogy mi zajlik körülöttünk.

Vannak viszont, akik álmokat rabolnak, torzítanak, hogy megleshessék titkainkat, vágyainkat vagy épp ellopják, netán eladják azokat. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobb ebben a szakmában. Óriáscégek bízzák meg a konkurencia titkainak megszerzésével. Ez viszont soha nem vezet jóra, hiszen mindig van nálunk egy okosabb ellenfél. Ráadásul családját és hazáját is el kell hagynia, a letartóztatás elől menekülve.

Kártyavár! Ez az a forma, amit Christopher Nolan tökéletesen használ filmjei megvalósításánál. Annyit jelent, hogy egy kiindulópontból ágaznak az eseményszálak, és végig csukva marad a rejtély kapuja, csak a film leges legvégén oszlik el a köd. Így van ez ebben a remekműben is. Az első jelenet valójában az utolsók egyike, de erre csak úgy nagyjából két óra elteltével jövünk rá. Aki nem figyel, az lemarad és teljesen kiesik a pikszisből.

Látvány… olyan képeket láthatunk, amikről még soha nem fantáziáltunk, de ezek után a fejünkhöz kapunk, hogy „ez nekünk hogy nem jutott eddig eszünkbe”. Feje tetejére áll a világ, vagy épp a pusztulás felé halad. Olyan, mintha mi nézők is benne lennénk az álomban, néha rettegünk, néha izgulunk. Meg kell nézni, és bele kell csöppenni ebbe az álomba. Megéri! 

Búgócsiga… elborul vagy nem? Álom ez vagy valóság? Még egy információ, ami a néző idegrendszerét pattanásig feszíti.

Osztályzat: 10/9

Bikfalvi Tamás