Mit tehet az ember, ha nincs türelmetlen toporgás negyed tízkor a KOS-irodában, nincs nagyelőadás, és nincs televíziós gyakorlat sem? Elmegy az állatkertbe. Illetve, ha jobban belegondolok, a Fővárosi Állat- Növény- és Emberkertbe.

A Budapesti Ember nevű paletta sokszínűsége elképesztő. Van itt kövér és sovány, fiatal és öreg, harsány és csendes, vidám és ideges, értő és ostoba. De ami a lényeg: sokan vannak! A tömeg bár nekem, a forgatag parányi molekulájának zavaró, mi több, egyenesen bosszantó, a kavalkádban nehéz elképzelni, hogy az állatkert valaha csődhelyzetbe kerül. Még külföldiekkel, főleg németekkel is lehet találkozni, jóllehet többségüket az ajándékboltban láttam…

Feltörnek az állati ösztönök. A magam száznyolcvan centijével bizony vigyáznom kell, nehogy véletlenül eltapossak egy köröttem eszeveszetten száguldozó apróságot, kinek szülei ásítozva támolyognak csemetéjük után vagy éppen a zebra, és a szurikáta között smárolnak. Valahogy az az érzésem, hogy az üvegen túl, a kicsinyeiket dajkáló állatok jobban odafigyelnek a nevelésre.

A legfrissebb újdonság a Nagyszikla megmászása. Szép kilátás tárul elém, amint fölérek. Persze ez nem megy egyszerűen, Murphy ugyanis gondoskodik arról, hogy pont akkor jöjjön lefelé egy nagyobb csoport, mikor én kaptatok fölfelé. Egyesek még megállni sem restek a fordulókban, hogy beszélgessenek egy kicsit.

Szerencsére egyre több helyen tűnnek el a korlátok, habár az oroszlánok és a fel-alá masírozó csíkos hiénák egyelőre az üvegfal mögött maradnak, Madagaszkár és Ausztrália állatait már testközelből figyelhetjük meg.

Ha az ember elfárad az akár többórás körtúra alatt – én is így jártam – nem probléma. Csak győzze kivárni a sorát a palacsintázóban! Evés közben mindössze a feje fölött köröző sirályokra, gémekre és egyéb szárnyasokra kell ügyelnie.

Tegyünk hát egy kellemes sétát a főváros szívében, azon a helyen, ahol az ember szabadon „kezelhet” a lajhárokkal és fejét kapkodva táplálhatja a négylábú háziállatokat (ahá, KOS!), míg ki nem eszik a kezéből a csemegét zacskóstul!

Ferenci Péter