Létezik egy regény. Egy regény a szenvedélyes szerelemről, a házasságtörésről és az azt követő társadalmi kitaszítottságról. Egy tragikus regény a nőről, aki eldobja mindenét a férfiért, majd végül eldobja magától a saját életét. Ez a mű nem más, mint Lev Tolsztoj 1887-ben írt Anna Kareninája, amelyből számos film és sorozat is készült már.

 Kocsák Tibort, a Madách Színház zenei igazgatóját, a mű gondolatvilága ihlette meg és dallamokba zárta Tolsztoj szavait. Így született meg 1994-ben az Anna Karenina musicalváltozata, amelyet először az akkori Rock Színház mutatott be Budapesten, majd később a körúti Madách Színház is műsorára tűzte. Igaz, néhány év után száműzték a repertoárból és úgy tűnt, méltatlanul elfeledték. Egészen 2008-ig, amikor Szerednyey Béla rendezésében ismét bemutatták. Új köntösben, felújítva, de megőrizve a darab és a színház igazi értékeit. És hogy mik számítanak igazi értékeknek? Nos, az Anna Karenina nem áll be a sorba. Semmi szirup, csillogó-villogó látványvilág, burjánzó díszlet, semmi felszínes hivalkodás. Csak dráma, és érzelmek. Érzelmi drámák. Közel három órában.

Egy csaknem 600 oldalas, kétkötetes regényt visszaadni viszont még 3 órában is lehetetlen vállalkozás lett volna. Mégsem távozik hiányérzettel az a néző sem, aki a könyv elolvasása után ül be az előadásra. Aki pedig úgy éli át Anna kálváriáját, hogy a színpadon találkozik először a történettel, szintén teljes képet kap a műről. Igaz, a cselekmény olyan sok szálon fut, a szereplők (akiknek még a nevét sem könnyű megjegyezni) között fűződő kapcsolatok pedig olyan összetettek, hogy a „friss” néző bizony kapkodhatja a fejét, hogy követni tudja Anna életének viszontagságait.

Táncot, slágergyanús popdalokat, ne várjunk ettől a musical operától. Hisz ez a műfaji megnevezés nem véletlen. A darab zenéje igazi klasszikus, és már a nyitánynál oly szívbemarkoló, hogy elszorul a torkunk. Az alapmű tehát túlzás nélkül tartható a magyar musical-irodalom egyik csúcsának. Ellenben ami a megvalósítást illeti, bizony joggal húzhatja fel a szemöldökét a modern, szinte filmszerű díszlethez és gyors színpadi váltásokhoz szokott néző. Ez a darab nem egy giccsparádé, mint megannyi mai musical. A díszletet a lehető legegyszerűbben oldották meg: egy nagy, ide-oda húzható függöny érzékelteti a tér- és időbeli váltásokat. Ahogy fokozódik a dráma a színpadon, úgy válik egyre gyorsabbá és hirtelenebbé a függöny mozgása, mondhatni szinte Annával együtt őrül meg. A legfontosabb díszletelem viszont kétségkívül az a vonat, amelynek feltűnése Anna útjának végét jelenti, dermesztő fékcsikorgása pedig, még órákkal a darab után is a fülünkben cseng.

Rám mindig ilyen hatással van ez a mű. Átjár, felemészt, megérint, szereposztástól függetlenül. Ezt a történetet, a női nem szépségének és kiszolgáltatottságának eposzát, nem csak musical rajongóknak és javíthatatlan romantikusoknak ajánlom. Mindenkinek, aki nem cukormázas limonádéra, hanem igazi érzelmekkel teli, nagybetűs színházi élményre vágyik. És aki egyszer megnézi, nem fogja elfelejteni Anna történetét. Mert Anna örök.

Anna Karenina

musical-opera két részben

A főbb szerepekben:

Anna Karenina:             Polyák Lilla / Nyári Szilvia

Karenin:                      Sasvári Sándor / Dunai Tamás

Vronszkij:                    Posta Victor / Debreczeny Csaba

Levin:                         Barát Attila

Kitty:                          Mahó Andrea / Haffner Anikó

Rendező:                     Szerednyey Béla