Vágtattam a városon át! Miért, lehet a Motorkiállításra sétálva menni? Meg aztán, melyik férfi ne lenne izgatott, amikor egy olyan helyre megy, ahol a nagyfiúk játékszereit állítják ki, gyönyörű nőkkel fűszerezve?…Kiszállok a metróból és már érzem a levegőben a benzingőzt, hallom a két- és négyüteműek sajátos hangját, vad, brutális, fékezhetetlen erő mozog a levegőben, ami beszippant engem is.
A pillangó utcától a Hungexpo bejáratáig kb. 10 perc séta, de mivel valami ember feletti erő csalogat, leredukálom 5-re. Ez idő alatt vagy 30 motor elhúz mellettem, legszívesebben felülnék az egyikre és meg sem állnék egészen a bejáratig. Végre odaérek. Viszonylag korán érkezem, gondoltam megelőzöm a tömeget. Nem jött össze. Mint a hangyák. Férfitársaim hasonló extázisban, mint én, a nők viszont kicsit unatkoznak, nem értik, hogy a férfiak mitől vannak ennyire bezsongva.
Egy hajszálnyira vagyok attól, hogy a „kemény drogjaimat” magamhoz vegyem. Igen. Kijelentem, drogos vagyok. Erő, szépség és sebesség. Az én három kábítószerem, ami még majdhogynem legális.
Az első terembe érkezve a pupilláim máris háromszorosra nyílnak. TRIAL… könnyített vázas motorok, rajtuk egyensúlyozó motorosok, és megannyi akadály, amik arra várnak, hogy leküzdjék őket. Farönkök, raklapokból emelt több mint két méter magas emelvények, de a motorok játszi könnyedséggel mennek át rajtuk. A trialosok mellett egyből gokart. Mi lesz így velem? Itt alszom, vagy bármi, de ez a tömény kínálat, nem fér bele egy napba, az tuti.
A következő terembe érve, olyan érzés tör rám, mint amikor a zarándokok eljutnak a kitűzött célhoz. Ducati, Suzuki, Kawasaki és még sorolhatnám. A nyálam már csorog, mint a kis mohó gyereknek a fagyisnál, most akkor melyikből is kérjek egy gombócot?
Annyi hely nincs, hogy a kamerám elővegyem, értem már a hangyákat, de vajon őket nem zavarja a folytonos tömeg? Engem nagyon is zavar, mert önző vagyok. Az összeset magamnak akarom, az osztozkodást meghagyom másnak. Na jó, ezt még én sem gondolom komolyan, hiszen mindenki olyan itt, mint én. Magas oktánszámú benzin csörgedezik az ereiben. Minden volt itt mi szem szájnak ingere. Valami furcsa gondolat éledezik bennem, de még nem tudom, hogy mi az.
Motorhang. Már rohanok is oda, közben megállok megnézni ezeket a kétkerekű csodákat. A fejem ide-oda forgatom, nem bírok betelni a látvánnyal. Pont az egyik kijáratnál állok, amikor meghallok egy tipikus kétütemű motorhangot. Zene füleimnek. Tudom, hogy nem sportmotor, és van még valami zörej, amit nem tudok hova tenni. Követem a csalogató fúriaéneket, hát egy quad versenybe csöppenek. A murváról felszálló por és a benzingőz keveréke olyan, mint a legmárkásabb parfümök csábító illata. Közben rallyautó és motoroktatás. Tankkal sem lehetne engem elvontatni onnan. Na, jó ez nem igaz, mert igen. Főleg azokkal a kocsikkal, amik még vártak rám. Skyline, Mustang… és a régi amerikai kocsik. Az érzés, amikor az ember egy ilyen kaliberű autót hajthat. Szerintem leírhatatlan. Haladjuk az aszfaltról a vízre. A sea-doo által kiállított hajók és jetskik láttán azt éreztem, hogy az Óperenciás tenger is kevés lenne egy kiadós próbamenethez.
A veterán motorok látványa csak hab volt a tortán. Szinte látható volt a motorok egyedfejlődése, mint amikor egy sejtből létrejön egy összetett, komplikált szervezet. Megfordult a fejemben, hogy a hátamra tetováltatok egy régi Simsont. A lehetőség adott, hiszen vagy 30 tetováló szalon vonult fel, de végül elnapoltam a testrajzolást.
Öt óra káprázat után, nincs mese, indulni kell. Mint, aki a vesztőhelyre megy. Ismét előtör belőlem a korábbi érzés. Ááá megvan. Nőnap, virágok… Nincs benne a naptárban, de ez férfinap volt a javából! Igazi motorcsokorral és élménnyel, mintha a képzeletem sztrádáján az összes motorral és autóval végigszáguldottam volna. Az ilyenre mondják: tökéletes nap…
Bikfalvi Tamás
