A fenti kérdésen biztos sokan elcsodálkoznak, nem gondolnák ugyanis, hogy az egykor technikai szenzációnak számító tévének is bealkonyulhat. A média világa viszont örökké változik, folyamatosan megújul és az utóbbi években bizony valóban veszélybe került a televízió létjogosultsága. És hogy mindez miért történt? Nos, az emberek információéhsége az utóbbi években annyira megnőtt, hogy már nem elégszünk meg az esti híradóval. Már nem várjuk meg a fél hetet. Híreket akarunk, lehetőleg most azonnal, a világ minden tájáról. A televízió ehhez már lassú, nem tud lépést tartani az interaktív világ percenként változó tartalmával.

 

Kis túlzással élve a televízió, mint hírforrás, már csak arra szolgál, hogy megnézzük szépen megvágva és összeállítva mindazt, amiről már rég értesültünk az internet által. Pontosan az internet az, ami a televízió „halálát” okozhatja, de le kell szögeznünk: a televízió teljesen soha nem fog eltűnni vagy megszűnni. Ahhoz viszont, hogy továbbra is népszerű és versenyképes maradjon, alapos megújulás szükséges. A jövő televíziójának tehát át kell alakulnia.

Ebben a megújulásban lehet nagy segítség a digitális televíziózás. Ez a közeljövő zenéje, noha hazánkban egyelőre elhalasztották a 2006 őszére tervezett teljes átállást. Hogy mégis mennyire kell bánnunk ezt a halasztást? Nos, elég párat felsorolni a digitális televíziózás előnyei közül, hogy megértsük, miért ez az egyetlen út a tévék számára. Az első szembeötlő változás a hibátlan minőségű, pengeéles kép lesz. Egy másik előny, hogy seregnyi új szolgáltatásra nyílik majd lehetőség. Ha azt mondom, hogy teletext, akkor mindenki tudja, miről van szó. Ám létezik már a supertext is, ami a teletextnek egy megjelenésében és működésében leginkább a weboldalakra hasonlító változata.

A legfontosabb újítás mégis talán az, hogy a televízió interaktív lesz a nézők számára. A távirányítóval együtt kezünkben lesz a választás lehetősége is. Képzeljünk el például egy olyan Forma-1-es futamot, ahol mi választhatjuk ki, hogy melyik kameraszögből izgulnánk végig legszívesebben a száguldó cirkusz aktuális futamát. Egy másik példa az interaktivitásra, hogy egy egyszerű piros gomb megnyomásával, akár szavazhatunk is, mi legyen az éppen futó film vége (ez persze néhány esetben komoly családi vitákat eredményezhet).

A televízió tehát elsősorban technikai szempontból kezd lemaradni, az internet által irányított világban, amelyet a közösségi és különböző fájlmegosztó oldalak dominálnak. Mindezek gyors fejlődése és határtalan népszerűsége ellenére, nem lenne szabad elfeledkeznünk a televízió közösségformáló szerepéről. Nyílván mindenkinek beugrik a kép, mikor gyerekkorában az egész család összegyűlt a TV előtt és várták az esti filmet, vagy a kedvenc sorozatot. Mindeközben pedig megbeszélték a nap történéseit, megosztották egymással élményeiket és az egész jelenetnek volt egy meghitt hangulata. Ezt a meghittséget az internet használata közben hiába keresnénk, hiszen szörfölni a világhálón általában mindenki egyedül szokott. Így aztán hiába segíti a kapcsolattartást és az ismerkedést, a lelkes netező néha elfeledkezik valódi földi életéről és elveszik az internetes kapcsolatok tengerében.

A televízió tehát, bár csillaga már nem ragyog olyan fényesen, továbbra is szerepelni fog a média színpadán, csak más jelmezben: megújult tartalommal és több lehetőségekkel jár majd a nézők kedvében. Az életben maradásához pedig pont erre van szükség.

 

Mucsi Dorina

Címkék: mucsi dorina

A bejegyzés trackback címe:

https://kosmarket.blog.hu/api/trackback/id/tr62858582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása