Foci és zene. E kettőben igazán tehetség. Szerencsés, vagy talán mégsem, hogy ezeket felfedezték benne? Ki-ki döntse el maga…
A foci az élete, a futballtornák vezéregyénisége. Már tizenévesen világutazó; New York, Rio de Janeiro, Sidney és Dél Korea. Ifjúsági és junior magyar bajnoki cím, majd egy sérülés, tragikus végű ígéretes focikarrier. Ezzel az álmoknak vége..?
Vagy csak most kezdődik igazán, de nem a gyepen. Ez egy másik pálya, itt is vannak ugyan szurkolók, nézők százak, ezrek, talán még ennél is több, 300 millió. A helyszín Dublin, az Eurovíziós Dalfesztivál. A „Miért kell, hogy elmenj” című dallal a sikersorozat beindul. Aranylemezek, több ezer koncert, fellépés és tévé szereplés. V.I.P., R-Port, kreatív fiúcsapatok; nem bábok, saját maguk stylist-jai, menedzserei, zeneszerzők, szövegírók és előadók. Mindenben profi, na talán a tánc, amit „hozzá kellett idomítani”. De pont ez az, ami visszaadta a reményt…
…Talán a tánc rakta helyre a derekát, az új fajta mozgás. Másfél évre újra az áhított focipályán és máris az NBI-es játékosa. Majd ismét jön a másik szerelem, a zene, de már más életvitellel…
A Pipacsban, minden csütörtökön 5-6 óra élő zene, a zongoraművész Rakonczai Imre előadásában. Később már pénteken és szombaton is megy a zenei maraton, ez szó szerint értendő, hisz percnyi szünet nélkül öt-, hatszáz magyar és külföldi számból válogathat a hallgató. Egy másik álom is valóra vált, a bárzongorázás, s a reflektorfényből gyertyaláng lett.
Pavuk Viktória
