Alapszakasz győzelem, MVP és gólkirály! Ez Varga Dénes eddigi teljesítménye új csapatában, a Primorje Rijekában. Dumi bátyjával, Dániellel együtt költözött Horvátországba a nyáron. A 2010/2011-es szezon eddig jól sikerült a Jadranska-ligában és az Euroligában is játszó testvérpárnak, hiszen mindketten húzóemberek, a csapat legjobbjai.
De térjünk is vissza a legkisebbik Vargához. Még csak 24 éves, de máris a világ elit játékosai között tartják számon. Az egyik legerősebb bajnokságban, első szezonjában, olyan teljesítményt tudott nyújtani, ami után biztos, hogy mindenki megjegyzi a nevét. Igaz, még csak az alapszakasz végén járunk, viszont hasonlóan kiemelkedő játékkal, nem kérdéses a bajnokságvégi, legértékesebb játékosnak járó trófea.
Pedig mélyről indult. Fiatal kora ellenére már több komolyabb megpróbáltatáson ment keresztül, kezdve a 2005-ös, féléves eltiltásával. Vétett. Nagyot. Ittasan összetörte a szülők kocsiját, pont az ifjúsági Európa-bajnokság előtt. Ezután a baklövés után megváltozott benne valami, hiszen élete egyik értelmétől fosztották meg: a játéktól! Dumi, ha valamit igazán szeret, az a felhőtlen, pimasz vízilabdázás, amit sokszor meg is mutat a rajongóknak. Felállt, de nem szállhatott a magasba, komoly sérüléssorozat vette kezdetét, amely mentálisan is megviselte. Talán az „angyalok”, talán a család és a barátok segítségével, de nem mondott le legnagyobb álmáról, küzdött érte, legtöbbször saját magával, és a cél megvalósult: olimpiai bajnok lett, alig huszonegy évesen.
Lampert Barbara