Ha valaki látta, a Fekete hattyú című filmet, akkor tudja, mire gondolok, mikor azt mondom, hogy beszélgető partnerem maga a megtestesült fehér hattyú. Kecses, törékeny, csodaszép, és gyönyörűen táncol. Olyan, mint egy igazi jéghercegnő, csak meleg szívvel. Ő nem más, mint Pavuk Viktória magyar műkorcsolyázó bajnok.

Olyan vagy a jégen, mintha otthon lennél, minta ott lennél önmagad.

Biztosan azért mert, négy éves korom óta a jégen vagyok. Édesanyám vitt fel, és akkor azt mondták, hogy tehetséges vagyok, az alkatom is megvan, és tulajdonképpen ott ragadtam.

Szerettél a jégen lenni olyan kislányként?

Nem igazán emlékszem, még kicsi voltam, de édesanyám mindig elmeséli, hogy a svéd edzőnőm mennyire szeretett engem, még örökbe is akart fogadni!

Komolyan? Mesélj!

Hát, tulajdonképpen, azt mondta világbajnokot farag belőlem, és pont ilyen kislányt szeretne, mint én vagyok, mert nem lehetett gyereke. Természetesen anyukám jót nevetett, és nem adott, de mindenesetre ez egy emlékezetes sztori.

Hát, vicces az biztos! Gyerekkorod óta űzöd a sportot, emellett hogy ment az iskola?

Nagyon nehéz volt. Reggel edzés, aztán iskola után megint edzés. Az osztálytársaimmal sem volt könnyű, mert nem sokat voltam benn a suliban. A hétvégéim azzal teltek, hogy az íróasztalnál ültem, és pótoltam azt, amit a többieknek a héten kellett tanulni. Bulizás az szinte teljesen kimaradt az életemből, csak a korira koncentráltam, imádtam, ez volt a szerelmem.

Volt egy kis idő (egy időszak), amikor nem tudtál korizni.

Igen, az elmúlt két év, húzós volt. 2008-ban nem engedtek ki az EB-re, pedig akkor fantasztikus formában voltam, még Sebestyén Julinál is több pontom lett, de nem engedtek ki. Ez nagyon megtört ez, és még jobban, még többet, adtam bele az edzésekbe, szinte fanatista módon jártam le a jégre. Aztán, lett egy túlterhelésem, ezután pedig a lágyékomnál egy gyulladásom, így egy kicsit le kellett állnom, pihennem kellett. A tavalyi olimpiai évben, ugyan nem voltam kirobbanó formában, de jó voltam, és akkor sem engedtek ki. Elég nehéz időszak volt az, mert nem csak a munkámat nem támogatták, de úgy éreztem, hogy lelkileg sem segít senki.

Láttál belőle kiutat?

Igen. Beiratkoztam egy riporter iskolába, ahol rengeteg támogatást kapok, megismertem egy teljesen új oldalamat, és egy teljesen másik szakmát, úgy érzem kinyílt előttem a világ. Így már látom, hogy nem csak a kori van, hanem van más is, ami örömet okozhat, és bízom benne, hogy most már kijövök ebből a gödörből.

Más lett egy kicsit az életviteled?

Szerencsére, így hogy találtam magamnak más elfoglaltságot is, kicsit más lett, igen. Eljárok bulizni, és most, hogy látom az élet ezen oldalát, kezd hiányozni a magánélet. Ha érted mire gondolok. (nevet) Az úgymond „fanatista időszakomban” csak a versenyeken voltak plátói szerelmeim. Most jöttem rá, hogy én is szeretném a „tányér falhoz vágós, de aztán összeborulós” szerelmet, az igazi érzést, nem csak a csipkerózsika szerelmet.

Van olyan dolog, amit visszacsinálnál az életedben?

Talán azt, hogy nem csinálnám ilyen fanatista módon a korit. Ha tudtam volna, hogy ilyen fokon ellenem fordulnak, nem hajszoltam volna túl magam. Éltem volna az életemet, és miközben az egyik szerelmemet űzöm, addig várnám a másik szerelmet. 

Pósa Lilla