A világban megannyi ember szaladgál, vannak köztük szolid kéjgyilkosok, rejtőzködő „lavóribolyák”, elfajzott iskolázottak, gyógyszeresek és nélküliek, kattantak, bolond kalaposok és persze Ő, Murányi András.  Az elborult zsenik egyike.

Kire gondolok, amikor leírom a következő, fejemben keringő emlékhalmazt: földön kúszva, gólt imitálva, enyhén delíriumos tudattal, éppen kiadja magából fölösleges negyedik kerekét? Igen. Bizony. Rá! Mr. Murányira, a mesterre, aki a téboly új ösvényeire kísér, illetve lök be minket. Hiszen Ő már csak ilyen. Elborult, színes tudattal, állandó – füstölgő humortárral felszerelkezve várja, minden hétfő este, a publikumot, vagyis minket.

Mi pedig „őrült vezet világtalant” alapon kockáztatjuk az életünket. Hiszen sose lehet tudni, hogy éppen mi pattan ki a Főnök agyából. Ha azt mondaná, hogy tessék egy Auerbach-fejest produkálni a KOS-ablakon keresztül, megcsinálnánk.  Készítsünk interjút egy hungarikummal, ki-ki választhat: puli vagy Túró Rudi. Bármi jöhet, bevállaljuk. Ez az eredménye, ha elszánt – tudatalatti kis murányikat – dobnak oda a Nagy elé.  S mi lesz itt később?

 Majd egyszer csak, pár hét múlva besétál Komlósi Gábor és csak azt fogja érzékelni, hogy zakkantak tömege őrjöng egy kis szobában, élükön egy általa felkért „komoly” emberrel. Sziréna, zubbony, fehér kezeslábas, vérben forgó szemek, megzabolázatlan hajzuhatagok. Az őrület jelképei ezek. Mi, a kiscsikók pedig hordozókká válunk, elkapjuk a Murányi-kórt, és végünk. Megállíthatatlanul indulunk meg a királyi lejtőn, amely olyannyira előkelő és császári, hogy jobb lejtmenetet nem is választhattunk volna. 

Ilyen a tánc egy Őrült Kalapossal. Végtelennek tűnő, ide-oda csapongó, tomboló gondolatok. Pörgő nyelv, még szaporább tollak - laptop billentyűk -, örökösen tűzbe ugró tébolyult emberáradat.  Tűztánc a legjobbal, a legőrültebbel.  Murányi Andrással.

Jenei Brigitta

Olvasó-szerkesztő