Az elszánt katonák, a bátrak, a visszafordíthatatlanok, a hősök. Vagy inkább őrültek? Miért is van az, hogy aki KOS, azt egyszerre széttépi a mazochizmus, és állandóan az oskolában tengeti napjait? Az elszakadás lehetetlenné válik. KOS-Betegek! Így ült be, először a keménymag, hogy kistömeges, illetve „piknikus-ösztöndíjas” filmnézést tartson a Helyen, sütivel, popcornnal, pufival felszerelkezve. Mi így nyomjuk. Majd jöhetett a társas-kiegészülés, a létszám megnőtt, no meg az idegbaj. Érkezett a kamera, fülest a helyére, ágyő süti. Action!

https://www.youtube.com/watch?v=73yMb_-xD7o

https://www.youtube.com/watch?v=b2_yiMzUKBw

Jenei Brigitta - Ujvári Máté

Nesze neked amerikai álom. Családi dráma a javából, méghozzá amerikai módra, némi boksszal ízesítve. Naná, hiszen igaz történet, ami egy világbajnok bokszolóról, „Irish”Mickey Wardról és az Ő nem kicsit rögös útjáról, családi összeomlásáról, majd feltámadásáról szól a Harcos (The Fighter) című film. Végignézzük és mindenkit elkap a hú de behúznék egy bokszzsáknak, vagy bárkinek érzés.

A film egy amerikai kisvárosból kitörni készülő bokszoló, Micky Ward (Mark Wahlberg), és a már egyszer kitört, de lecsúszott drogos és nem mellesleg edzőként debütáló féltestvér, Dicky Eklund (Christian Bale) nem mindennapi küzdelméről szól. Harc a saját életükkel, egy zsarnok anyával, mulya apával és elviselhetetlen nővérekkel.

A szereposztás parádés. A Mark Wahlberg rajongók igazi tátott szájas filmnézést várhatnak, az ide vele, had öleljem meg most azonnal érzéssel körítve. Annak ellenére, hogy a szűkszavú, nem is annyira bokszoló alkat, és a már nem annyira fiatal Micky igazság szerint mellékszereplővé válik bátyja, Dicky mellett. Christian Bale – indokolatlanul csont soványra fogyott – teljesen leépült drogfüggő, valaha volt bokszoló, és most testvérét edző alakítása, megdöbbentően jó. Aztán ott van még Amy Adams is, aki Micky barátnőjét alakítja csípős nyelvvel. Mindhárom karakternek megvan a közös és a külön-külön mélylélektani drámája, sőt a filmben nincs is olyan szereplő, akinek ne lenne meg a maga kis drámai fejezete.

 Ma már egy bokszoló-film önmagában nem elég; túl kell mutatnia a sztori egyszerűségén. Kérem szépen, ez a film nem egyszerű! A rendező, David O.Russell semmit nem hagy figyelmen kívül. Mocskos kisváros, lepukkant helyszínek, börtön, gonosz elvált feleség, rikácsoló emberek, kosz és füst. Aki nézi, izzad, sír, megőrül, üvölt, bunyózik, nevet, és igen, ez már hatásvadászat a javából. De ez kell nekünk, hiszen képes újat mutatni. Na persze azért van happy end, mindenki elnyeri méltó jutalmát, és van amerikai álom, de nem erre fogunk emlékezni.

Hamza Judit

Tiszta, kecses, érzelmes, törékeny, fehér. Balett. Mocskos, csábító, szenvedélyes, fekete. Akarat. Minderre szüksége van annak, aki el akarja játszani a Hattyú királynőt. De létezik olyan lélek, akiben mind a kettő egyszerre van jelen?  

Mi van, ha valaki annyira tiszta, annyira ártatlan, törékeny, hogy képtelen megtalálni magában a bűnös oldalt? A mese és a valóság sokszor közel van egymáshoz, de Nina elhiteti magával, hogy a kettő egy és ugyanaz.  A kéjes hódítót és a hamvas fennköltséget kell megtalálnia egyszerre, és úgy eljátszania, hogy hiteles és sikeres darabot lássanak a nézők. Itt nincs helye botlásnak, csak a mocskos sikernek. A fantázia legmélye és saját valójának hátrahagyása az egyetlen út, hogy hiteles legyen Odetette és Odilia tánca. Megéri elveszíteni egykori valónkat, hogy teljesítsük a célunkat? Megéri akkorát álmodni, amiből nincs kiút?  

A filmben Nina Sayers-et alakító Natalie Portman remekül hozza az általa megformálandó, túlságosan is tiszta lelkű, de a romlottságot minden erejével kereső főhősnőt. Szerelmes szakmájába, ami egyúttal az élete, és mint az a szerelemben is olykor-olykor előfordul, túl sokat áldoz érte. A képzelet, az álom és a valóság eggyé válik, amiből nem talál kiutat.

A Fekete hattyú szerepére tökéletesen alkalmas Lilly, a szabad lelkű táncosnő vagyis Mila Kunis, maga a romlott lélek, szintén eddig még nem látott játékot nyújt. Ott van, messziről figyel, és a „vásznak” mögött bujkál, irányítja a szálakat, legalábbis Nina képzeletében. Új utakat mutat a lánynak, amitől valóban mocskos lesz egy addig makulátlan lélek

A rendező szerepében Vincent Cassel, is minden erejével azon van, hogy a fekete tollak valóban kinőjenek Nina bőre alól, és szárnyra kapjon a bűn, és a csábítás. Még nagyobb kényszer, még több kéz, amelyek átlökik a fekete határon a hófehér hattyút.

A film zenéjét Clint Mansel szerezte. Véleményem szerint kifogástalanul odavág, és ellazít, ha szükséges, borzongok és izgulok, ha kell. Látom, ahogy a hattyú táncol, érzem, ahogy Nina fél, dühöng és átadja magát Odiliának, a fekete madárnak, és együtt érzek vele, ahogy életre kel, és eddig nem ismert énjével él a színpadon.

Darren Aronofsky a film rendezője, jogosan gyakorolhatja már a tükör előtt a köszönőbeszédét. Az Oscar díj ugyanis, ilyen alkotásokra vár. 

Pósa Lilla

 Lassan folyó, mégis mélyen sűrűsödő arany. Úgy barangolod be a természetet, hogy közben ki sem tetted a lábad a szobádból. S közben átvernek. Másik szemet kapsz, szűrővel a tetején. Egy olyan hátrahagyott, fel sem fedezett világ szépségeit szűröd le, amit még sohasem láthattál. Hátborzongató gyönyör. Ez a 127 óra.

 Nincs is mámorítóbb az első szerelemnél. Erős, megszakíthatatlannak tűnő érzés. Olyan áramlás a szívünkben, amely normál esetben lassan éri el a partot, mégis szétrobbant belülről. Felemészt. Őrültté, pihévé tesz. …Az első találkozás annyira volt gyöngéd, amennyire felkavaró. Már összefutottunk korábban, csak akkor éppen másvalaki volt. Hiszen ez Ő, egy átváltozó művész. Egy mesteri elme, határtalan tehetséggel. S most ismét eljött az első randevú ideje, amely rövid volt, mint egy villanás, mégis megvakultam. Csak apró pillantást engedett az új világába, s bármennyire is rejtőzködött, én már akkor tudtam, hogy szerelmes vagyok. Gyorsan pergő képek helyett, csak lassú táncot láttam, egy férfi táncát az emberek nélküli világgal. Megszállottan kereste a kalandokat, őrült módon talált rá egy sokak számára ismeretlen paradicsomra, a nagy játékmező közepén, ahol egyedül élte meg a pillanatokat. Mindenki mást maga mögött hagyva. S ez a kiválasztott magány lett a végzete. Benne rekedt, így rákényszerült, hogy észrevegye: az élet sosem a magányban teljesedik ki, kell valaki, akivel megoszthatjuk azt. Mindig. Ez vezetett a kitartáshoz. A kiszabaduláshoz.

S ki az én Ő-m? James Franco, Aron Ralston, sziklamászó jelmezében. S mi lenne a határtalan művészet? Egy film, ami egy olyan élet-kalandor előtt tiszteleg, aki valóban világtalan volt (a maga egyediségével), s valóban átélte a „megváltó” kalandot: egy hasadékban rekedt, ahonnan csak egyetlen lehetősége volt a szabadulásra, sziklához szorult karjának amputációja. Ralston számára életének nagy győzelmét jelentette a természet akaratával szemben, míg Francónak Oscart hozhat február 28-án. Egy tökéletes találkozás. Egy nagyon jó film.

Amikor az ember tudja, hogy olyasmit fog megnézni, ami egyszer, tényleg végbement, kicsit beleremeg a várakozásba. Így voltam ezzel én is. Tudtam, hogy mire számíthatok. Tudtam az apró tényeket. Ismertem a „szabályokat”. S pont ezért féltem, mivel vicces játékszer a film, azt hiszed tudod és mégsem. Könnyen, egyszerűen indulnak a képek. Gördülékenyen. Pont olyan tempóban, hogy bele tudd képzelni magad, milyen úgy a semmibe ugrani, hogy nincs másod, csak egy idegen férfi szava, hogy jó helyre érkezel (vízbe „ütközve” odalenn), hogy lásd, a semmi közepén ott van minden, ami kincs, csak figyelned kell. S hogy Te is észrevedd, mint a főhős, hogy semmire se megyünk, ha csak magunkra számítunk. Peregjen csak az élet, de ne egyedül, csak egy hátizsákkal és egy örök túrabakanccsal a lábunkon. Úgy éledünk fel erre, mint Aron, aki egy sziklához ragadva éli meg újra azokat a kicsi filmeket, emlékeket (és jövőt…), amelyeket mindenki végig pörget magában, ha magára marad, vagy ha csak mosolyt remél.

Így találkoztam én egy régi „szerelmemmel”, s így lettem biztos abban, hogy James Franco megérdemel még egy szobrot a mama polcára, mert vannak filmek és vannak szerepek, amelyeket nem szabad magukra (elismerés nélkül) hagyni. S ez az a film, az a szerep.

Jenei Brigitta

(olvasó-szerkesztő)

 Álomszerű valóság, vagy valós álmok? Ez a kérdés fogalmazódik meg az emberben, amikor a stáblistát olvassa a film után. Nem csoda, hiszen olyan valóságosan és élethűen tálalják a filmet a nézők elé, hogy lehet csak álmodtuk az egészet. Egy szó: Eredet.

Bevallom némi kétséggel ültem le megnézni a filmet, mert ilyen olyan visszajelzéseket kaptam, hogy a film elmegy, de csak DiCaprio alakítása viszi valahova is az egészet. Nem szeretem az olyan filmeket, amelyeknél a főszereplő viszi el a pálmát, a film pedig csak sodródik az árral. Kijelenthetem, hogy téves riasztásokról beszéltek.

Két és fél óra tömény izgalom, ahol, ha az ember, nem figyel, semmi perc alatt elveszíti a fonalat. Valójában, egy pontból kiindulva meséli el az addig történteket. Nem is érti az ember, hogy miért ugrunk kb. 50 évet az időben a második jelenetben. De nem kell megrémülni, lesz ez még ennél is agyafúrtabb. Hiszen ilyen az álomvilág. Egyik helyről hirtelen a másikra ugrunk és észre sem vesszük, hogy mi zajlik körülöttünk.

Vannak viszont, akik álmokat rabolnak, torzítanak, hogy megleshessék titkainkat, vágyainkat vagy épp ellopják, netán eladják azokat. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobb ebben a szakmában. Óriáscégek bízzák meg a konkurencia titkainak megszerzésével. Ez viszont soha nem vezet jóra, hiszen mindig van nálunk egy okosabb ellenfél. Ráadásul családját és hazáját is el kell hagynia, a letartóztatás elől menekülve.

Kártyavár! Ez az a forma, amit Christopher Nolan tökéletesen használ filmjei megvalósításánál. Annyit jelent, hogy egy kiindulópontból ágaznak az eseményszálak, és végig csukva marad a rejtély kapuja, csak a film leges legvégén oszlik el a köd. Így van ez ebben a remekműben is. Az első jelenet valójában az utolsók egyike, de erre csak úgy nagyjából két óra elteltével jövünk rá. Aki nem figyel, az lemarad és teljesen kiesik a pikszisből.

Látvány… olyan képeket láthatunk, amikről még soha nem fantáziáltunk, de ezek után a fejünkhöz kapunk, hogy „ez nekünk hogy nem jutott eddig eszünkbe”. Feje tetejére áll a világ, vagy épp a pusztulás felé halad. Olyan, mintha mi nézők is benne lennénk az álomban, néha rettegünk, néha izgulunk. Meg kell nézni, és bele kell csöppenni ebbe az álomba. Megéri! 

Búgócsiga… elborul vagy nem? Álom ez vagy valóság? Még egy információ, ami a néző idegrendszerét pattanásig feszíti.

Osztályzat: 10/9

Bikfalvi Tamás

Szex, homoszexualitás, család, mindig top tízes témák. Lisa Cholodenko, a The kids are all right rendezője, nem bízta a véletlenre: három az egyben, csak hogy tuti legyen. Így, az Oscar-gála előtt pedig muszáj volt (lett volna) nagyot durrantani, hiszen, ha valami elkezdődött – a tavalyi győztes film, A bombák földjén rendezője szintén nő volt –, akkor azt jó folytatni. Értékelem az igyekezetet, de azért én nem vagyok teljesen jól.

Izgatottan vártam, hogy mi sül ki ebből. Elsült, de hangja nem túl sok volt. A sztori átlagosnak ugyan nem nevezhető, de azért a fantáziámat nem mozgatta meg nagyon. Jules (Julianne Moore) és Nic (Annette Bening) leszbikus pár, akik szépen, csendben nevelgetik kamaszkorú gyerekeiket, Jonit és Lasert. A langyos állóvizet a spermadonor-apa, Paul (Mark Ruffalo) nem is oly véletlen felbukkanása kavarja fel, aki lassacskán befészkeli magát a családba és Jules ágyába. Mi lesz most? Borul a bili vagy a két anya kitart egymás mellett?

Tipikus történet egy kis homoszexualitással megspékelve. Nyerő kombinációnak tűnik, többször bejött már, gondoljunk csak a cowboyok románcára a Túl a barátságon című filmben. A The kids are all right kicsit modernebb köntösbe burkolja a témát, és a hollywoodi produkciókhoz hűen, happy enddel zárul.

A színészi játék vitathatatlanul zseniális. Annette Beningnek meg sem kell szólalnia, az érzései, gondolatai az arcára vannak írva. Minden egyes homlokráncnak, mosolynak megvan a jelentősége. Partnere, Julianne Moore már nem robbant akkorát, de azért rá sem lehet panaszunk, hiszen a „házasság nehéz” mondattal és a monológja alatti mimikájával megve(he)tte a nézőket. Mark Ruffalo viszont óriási melléfogás volt. A laza, motoros bőrdzsekis, kertészkedő (?) Don Juant egész jól alakította, ám egy percig sem tudtam elhinni, hogy apa is tud lenni a spermabankon kívül. A mozdulatai hűvösek voltak, még azt követően is, hogy elvileg „megszerette” a gyerekeit. Egyébként is: hogyan lehet jó apa az, aki a gyerekei (!) családjának szétzúzása árán akar saját családot…?

A film közepe táján elhangzik egy jelentéktelennek tűnő mondat, egy szintén hanyagolható mellékszereplőtől: „Mintha a világon minden csak a szexről szólna.” Miért, nem? Dehogynem! Ahogy a filmben is. Kezdve a spermadonor-apa futó kalandjaitól, a melegpornót néző leszbikus párig, az ártatlan, szűz szőkeség és a kissé arab kinézetű herceg ki nem mondott szexuális vonzódásától, Jules és Paul viszonyáig… nem beszélve az érett piros paradicsomról meg az „aranyos uborkákról”.

Lehet prűdnek lenni, de felesleges: minden a szexualitásról, és persze a szeretet-szerelem kapcsolatról szól, s e kettő nem mindig jár együtt. A kérdés csak az: melyik a fontosabb? Érdemes-e egy-két jó éjszakáért felrúgni egy 10 éves – mondjuk, hogy jól működő – házasságot. A The kids are all right-ban erre is megkapjuk a választ. Egy olyan választ, amitől remélhetőleg mindenki jól érzi majd magát.

Szíjjártó Anita

Ne legyünk naivak, ez a film nem kap Oscar-díjat, de ettől mi még szeretjük!

Akár sótlan és unalmas is lehetett volna a Social Network című film, a sztori - a világ legnépszerűbb közösségi oldalának története - első hallásra nem tűnik túl izgalmas témának.

Talán még maguk a forgatókönyvírók sem gondolták, hogy Mark Zuckerberg kétes körülmények között kifejlesztett Facebook oldalának története, ilyen sikert arat majd a fiatalok körében. A lájkolással, fényképfeltöltéssel, álmatlan éjszakákon egymás profiljának nézegetésével foglalkozó ifjak, könnyen megtanulhatják az élet nagy leckéjét a filmből. Ha nem figyelsz, végleg lemaradsz.

A történet 2003-ban kezdődik, a helyszín a harvardi egyetem patinás épülete. A szereplők női skalpokat gyűjtő, igényes felsőtestű ifjak, csinos belevaló lányok, és róluk fantáziáló pattanásos arcú zsenik.  Főhősünk, Mark Zuckerberg az utóbbi kategóriába tartozik, azzal a különbséggel, hogy őt a programozáson kívül nagyon még a nők sem érdeklik. Igaz, van egy szép barátnője, de vele a film első néhány percében végleg szakít. S miután még nem igazi férfi, a szakítás tényét nem tudja higgadtan, méltósággal fogadni, s bosszúból ízléstelen szavakkal illeti volt szerelmét saját blogján. Majd némi alkohol elfogyasztása után meghackeli a Harvard egyetem belső hálózatát. Létrehozza a „melyik lány a dögösebb” internetes oldalt, ahol a lelkes harvardi ifjak szavazhatnak a legvonzóbb harvardi lányokra. Ennek a botránynak köszönhetően ismerkedik meg fiatal szereplőnk, a harvardi egyetem legfantasztikusabb, legvonzóbb, leggazdagabb ikerpárjával, a Winklevoss testvérekkel, akik megkérik az informatikus zsenit, hogy segítsen megvalósítani egy közösségi oldalt. Ám Zuckerberg inkább lenyúlja a nagy ötletet, továbbfejlesztve az ikrek elképzeléseit, és néhány szobatárs tudását igénybe véve megalkotja a Facebook oldalát. A site rövid időn belül népszerű lesz a diákok körében, a vállalkozása hamar milliós üzletté válik. Mark Zuckerberg bankszámlájának gyarapodásával fordított arányban csökken azonban népszerűsége. Egyszerre két bírósági ügyben is részt kell vennie, mivel a milliomos ikreken kívül, a legjobb barátja, Eduardo Saverin is beperelte, miután kitúrták a vállalkozásból.

 Így a cselekmény két szálon fut, egyrészt szemtanúi lehetünk a harvardi egyetemen történt eseményeknek, de közben a peres ügyek részleteivel is megismerkedhetünk.

A film tempója, felépítése és kivitelezése zseniális.  David Fincher rendező kiváló érzékkel választotta ki filmjének szereplőit. Nemcsak a főszereplők karakterei vannak mértani pontossággal kimunkálva, hanem a mellékszereplőkre is nagy figyelmet fordítottak. Jesse Eisenberg alakítása kiváló, gyakran nem tudjuk eldönteni, hogy a fiatal milliárdos direkt viselkedik ilyen furcsán, ennyire antiszociálisan vagy megjátszás nélkül is ennyire hülye. A filmnek Zuckenberg mellett van egy másik főszereplője, alapító-társa is, az egyetlen pozitív figurája a történetnek: Eduardo Saverin, akit Andrew Garfield alakít, nagyszerűen. A film egyik nagy meglepetése a Sean Parkert, a Napster létrehozóját alakító Justin Timberlake. Bátor választásnak tűnt a gonosz megformálására, de a film rendezője ezúttal sem tévedett. A zenész hitelesen alakítja a kétes hírű, drogozó, nőfaló üzletembert, aki nem menekülhet el sorsa, pontosabban az igazságszolgáltatás elől. A film mellőzi az amerikai filmekből megszokott sztereotíp eszközöket. Itt nincs szó szerelemről, megcsalt naiv hősökről, egymást hátba támadó, majd látványosan kibékülő barátokról, nagy érzelmi katarzisra nem kell számítani. Helyette viszont kapunk pontos, letisztult párbeszédeket és egy jellemrajzot a mai korról, önző, csak saját érdekeit figyelembe vevő világról.

A Social Networkhoz hasonló filmekért ma nem szokás Oscar-díjat adni, ahhoz a története nem elég nagy ívű, megható drámák sincsenek benne, csak egy okos, antiszociális fiú történetét ismerhetjük meg. De mi ezt szeretjük.

Nagy Eszter 

És igen! Harmadik alkalommal is eljött a végzet, győzött a gyerekkor, a játékbolt éhség ismét erőre kapott. Páran hanyagolják, még annyian tagadják és tömegek imádják: ez a Toy Story 3.

Már túl vagyunk két akción és most eljött a végső csata ideje. Barátaink, Woody és Buzz katonás és megfontolt vezénylése alatt élik életüket, hű szolgaként, kitartva „tulajdonosuk”, Andy mellett. Egyetlen probléma merül fel csupán, a mi kis Róbert Gidánk már nagyfiú lett, megindult az egyetem rögös útja felé, és régi cuccait a padlás porára bízva, eltávra vágta magát. Csakis egy, azaz egyetlen egy társat szánt magának az útra, Woody mestert. Mégis, miután a hollywoodi mesekészítők is argentin és brazil szappanoperákon szocializálódtak, nem maradhat el a félreértés, a bonyodalom és a sértettség igaz hármasa (ami ebben az esetben csak még jobb irányba lökte a történetet). Ez persze új helyre vezet, a legvidámabb és legszínesebb helyre a Földön: az óvodába. Mi sem szebb, mint naphosszat lekváros kezű „kis piszkok” között tölteni az időnket. A játékok mennyországa, mondhatnánk vagy mégsem?

Vagyis új terep, új gyerekek… új Főnökség. Macó, az illatos plüss mackó és a Ken vezérelte sleppje. A kezdeti tündér varázslat után, beindul a Macó-rezsim. Megszoksz vagy megszöksz. Ismerve az akción nevelkedett Buzz csapatot: szökés! Indulhat a kommandó, óriás bébink, Babilla elleni hadművelet, őrült majom-ragasztózás, Buzz spanyol identitása, izzó szerelem… kukásautó, szeméttelep, kemence. Eljött a vég? Dehogy, csak egy új kezdet. Itt pedig vége lett az addig se létezett nyugalomnak. Pánik, kampó, és végül jöhet a várt „huuuuuuu” és a megnyugvás. Csillogó, könnyes mégis boldog szemek. Az eddigi legnagyobb epizódja, a legjobb sorozatnak.

Igaz, vannak még olyan emberek, akik tagadják a mese-szeretetüket. S akik kiüvöltik a világba, hogy a mese örök? Igen! Hogyan is ne tennék, ilyen filmekkel. Engem sem érdekelt, hogy egyike voltam annak a kb. 5 nagynövésűnek, akik képesek voltak részt venni egy mozis örömünnepen, ahol minden megkeseredettségünket félredobva lettünk ismét gügyék és felhőtlenek. Előtört belőlünk az „állat”, az a bizonyos sokszor emlegetett gyermeki én, aminek nem lehet parancsolni, hiszen időnként elő kell bújnia. A tökélyből egyetlen olyan pontot se tudok kiemelni, ami a várt színvonal alatt repült volna, sőt! Csakis csillagos szárnyalásról beszélhetek: egy a maga nemében tökéletes mű! S ha valaki ellenkezne, jelezném erős akaratú, jól rúgó lány vagyok…

Nem kell örökké ellenkezni. Habár a Toy Story ellen nem is szabad, nem is lehet. Ez már egy szükséglet. Kell az a cowboy kalap, és a lézerfény, Szemenagy, no meg a többiek! Örökké. A végtelenségig és még tovább.

Jenei Brigitta

(olvasó-szerkesztő)

 Abban az esetben, ha létezik olyan, aki le tudja szűkíteni „videotárát” fejében egyetlen kedvenc filmre, akkor valószínűleg nem ez lesz a mindig, minden körülmények között meg tudom nézni kategória győztes alkotása. Azonban a mozi kiváló és az is vitán felüli, hogy keresve-kutatva sem találhatnánk a brit királyi-család nemesi sarjának megfelelőbb karaktert, mint Colin Firth.

Eszem ágában sincs átvenni a megboldogult jós polip, Paul szerepét, de Oscar éjszakájához közeledvén kikívánkozik belőlem egy megérzés, miszerint a legjobb film kategóriában kevésnek bizonyul majd az alkotás. Viszont adja magát az aranyszobrocskára Colin Firth alakítása, talán nem is véletlen, hiszen olyan, mintha az egész film rá lenne kihegyezve. Mondjuk ki, a hátán vitte az egész produkciót. Úgyhogy jöhet nekem akármilyen polip, vagy éppen a Paul babérjaira törő kancsal oposszum, ahhoz nem kell hetedik érzék, hogy megjósoljuk, ha a Bridget Jones naplójából híressé vált angol úriember áll majd a pódiumra, egyre biztosan számíthatunk, dadogós szónoklatra.

Szamosszegi Gábor

Az, hogy kinek milyen kérdés fogalmazódik meg filmsámán agyában február 27.-én, azt vélhetően sejtem és a válaszom egészen biztos moziszagú lenne. Biztos vannak olyanok is szép számmal, akik az életet „szélesvásznon” szeretik nézni, de minimum 3D-ben. Bár valljuk be, nem igazán sikerül, mégis mindig megpróbálunk a dolgok mögé nézni. Éppen ezért fogalmazódott meg bennem az a kérdés, amely akár Franco Provolone bűnözőből bankárrá avanzsálásának „bármikormegtudomnézni” kategóriájú történeténél egyből az eszembe jutott. Ki az az OSCAR???

Szerintem jogos a kérdés. Az első díjátadáson például még nem tudta senki a szobor nevét,

mivel egész egyszerűen nem is volt. Oscar végső uniformisát pedig nem a Finucci-fivérek szabták makulátlan alakjára, hanem George Stanley. Először agyagba, majd bronzba öntötte, végül 24 karátos arannyal ruházta fel, hogy ne csak eszmei értéke legyen hatalmas. Persze, ha csak a pénzen múlna, már tele lenne minden star wars imitátor arab sejk polca fél tucat „oscárbácsival”. Viszont nem ezen múlik, de nem ám. Hanem? A nagy hollywoodi filmmogulok által abszolút „befolyásolhatatlan” Filmművészeti és Filmtudományi Akadémián. Tudom-tudom, én is ugyanezt gondolom. Hogy lehet például, hogy tavaly az a Bombák földjén nyert, amelyet szakmai szempontokból vizsgálva lehetetlen komolyan venni. Az EOD (Explosive Ordnance Disposal) csapatok nem furikáznak önállóan Irak utcáin egyetlen terepjáróval célpontot játszva, csakis konvojban mozognak tényleg csak a legritkább esetben hatástalanítják puszta kézzel, mert úgy járnak, mint Mel Gibson a Halálos fegyverben, inkább messziről, robotok segítségével robbantják fel őket. Arról már nem is beszélve, hogy a bombaszakértők nem kezdenek el mesterlövészt játszani a sivatag közepén, főleg, hogy „halványlilafingjuk” sincs hozzá. Azonban, mit is gondoljunk mi, egyszerű mozirajongók, amikor például maga Dustin Hoffman csak ezzel a finom kis mondattal jellemzi az Akadémia-díját: „obszcén és mocskos dolog, semmivel sem jobb egy szépségversenynél.” Bezzeg, ha ugyanazt a filmet/szerepet kellene megrendezni/eljátszani mindenkinek. Végül is, mi az Oscar receptje? Azt nem tudni, csak azt, hogy mit ne. Legalábbis Robert Downey Jr. szerint, aki a Trópusi viharban kifejtette erről véleményét:

„Figyeljé'! Dustin Hoffman, Rain Man. Kreténnek tűnt, kretént játszott, nem volt kretén. Fogpiszkáló, kártyatükkök, autista, naná, de nem kretén. Aztán gyütt Tom Hanks, Forrest Gump, lassú, igen kretén, járógép a lábán, de Nixon behugyozott tőle és megnyert egy ping pong versenyt, tehát nem kretén. Peter Sellars, isten hozta mr. infantilis, igen de nem kretén. Te meg full kretént nyomtá'. Sose nyomjá' full kretént! Nem hiszed el? Kérdezd Sean Pennt 2001, Nevem Sam. Rémlik? Full kretén volt. Oscar bácsi meg nem gyütt.”

Miből lesz a cserebogár?

Na, de térjünk vissza alapkérdésünkre. Ki az az Oscar? Honnan ez a név? Valójában nem tud senki pontos információt honnan ez a rejtélyes elnevezés. Egyes anekdoták szerint, az Amerikai Filmakadémia első könyvtárosa - Margaret Herrick - legelső munkanapján körbemustrálta a kis szobrot, és rájött, hogy az nagyon hasonlít valakire, aki nem más, mint nagybátyja, Oscar Price. El tudjuk képzelni, hogy a filmtörténet legrangosabb díjának elnevezése valóban innen ered? Egész egyszerűen csak egy gúnynév? Nem hiszem és egyben követelem minden filmrajongó embertársaim – na meg a közhelyesen hangzó nagybetűs IGAZSÁG- nevében, hogy adjon valaki egy normális választ. Addig is szóljon mindenkinek Provolone úr kultikussá vált mondata, „Finuccik ül!” és nézzék a jelölteket:

Legjobb film:

127 óra(127 Hours)

Fekete hattyú(Black Swan)

A harcos(The Fighter)

Eredet (Inseption)

A kölykök jól vannak(The Kids Are All Right)

A király beszéde(The King's Speech)

A közösségi háló (The Social Network)

Toy Story 3

A félszemű(True Grit)Téli áldás(Winter's Bone)

Legjobb rendező:

Darren Aronofsky, Fekete hattyú (Black Swan)

Ethan Coen és Joel Coen, A félszemű (True Grit)

David Fincher, A közösségi háló (The Social Network)

Tom Hooper, A király beszéde (The King's Speech)

David O. Russell, A harcos (The Fighter)

Legjobb férfi főszereplő:

Javier Bardem, Biutiful

Jeff Bridges, A félszemű (True Grit)

Jesse Eisenberg, A közösségi háló (The Social Network)

Colin Firth, A király beszéde (The King's Speech)

James Franco, 127 óra (127 Hours)

Legjobb női főszereplő:

Annette Bening, A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)

Nicole Kidman, Nyúlüreg (Rabbit Hole)

Jennifer Lawrence, Téli áldás (Winter's Bone)

Natalie Portman, Fekete hattyú (Black Swan)

Michelle Williams, Kék Valentine (Blue Valentine)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Christian Bale, A harcos (The Fighter)

John Hawkes, Téli áldás (Winter's Bone)

Jeremy Renner, Tolvajok városa (The Town)

Mark Ruffalo, A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)

Geoffrey Rush, A király beszéde (The King's Speech)

Miből lesz a cserebogár?

Legjobb női mellékszereplő:

Amy Adams, A harcos (The Fighter)

Helena Bonham Carter, A király beszéde (The King's Speech)

Melissa Leo, A harcos (The Fighter)

Hailee Steinfeld, A félszemű (True Grit)

Jacki Weaver, Állati birodalom (Animal Kingdom)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Mike Leigh, Egy másik év (Another Year)

Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson, A harcos (The Fighter)

Christopher Nolan, Eredet (Inception)

Lisa Cholodenko, Stuart Blumberg, A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)

David Seidler, A király beszéde (The King's Speech)

Legjobb adaptált forgatókönyv:

Danny Boyle, Simon Beaufoy, 127 óra (127 Hours)

Aaron Sorkin, A közösségi háló (The Social Network)

Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich, Toy Story 3

Joel Coen, Ethan Coen, A félszemű (True Grit)

Debra Granik, Anne Rosellini, Téli áldás (Winter's Bone)

Legjobb animációs film:

Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon)

Az illuzionista (The Illusionist)

Toy Story 3

Legjobb idegennyelvű film:

Biutiful, Alejandro Gonzalez Inárritu, Mexikó

Szemfog (Dogtooth), Yorgos Lanthimos, Görögország

Egy jobb világ (In a Better World), Susanne Bier, Dánia

Gyújtogatók (Incendies), Denis Villeneuve, Kanada

Törvényen kívül (Hors la Loi / Outside the Law), Rachid Bouchareb, Algéria

Legjobb operatőr:

Jeff Cronenweth, A közösségi háló (The Social Network)

Danny Cohen, A király beszéde (The King's Speech)

Roger Deakins, A félszemű (True Grit)

Matthew Libatique, Fekete hattyú (Black Swan)

Wally Pfister, Eredet (Inception)

Legjobb vágás:

127 óra (127 Hours), Jon Harris

Fekete hattyú (Black Swan), Andrew Weisblum

A harcos (The Fighter), Pamela Martin

A király beszéde (The King's Speech), Tariq Anwar

A közösségi háló (The Social Network), Angus Wall, Kirk Baxter

Legjobb látvány és díszlet:

Alice Csodaországban (Alice in Wonderland), Robert Stromberg, Karen O'Hara

Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I), Stuart

Craig, Stephenie McMillan

Eredet (Inception), Guy Hendrix Dyas, Larry Dias, Doug Mowat

A király beszéde (The King's Speech), Eve Stewart, Judy Farr

A félszemű (True Grit), Jess Gonchor, Nancy Haigh

Miből lesz a cserebogár?

Legjobb jelmez:

Alice Csodaországban (Alice in Wonderland), Colleen Atwood

A király beszéde (The King's Speech), Jenny Beavan

Szerelmes lettem (Io sono l'amore / I Am Love), Antonella Cannarozzi

A vihar (The Tempest), Sandy Powell

A félszemű (True Grit), Mary Zophres

Legjobb smink:

Barney verziója (Barney's Version), Adrien Morot

Hosszú út hazafelé (The Way Back) Edouard F. Henriques, Gregory Funk, Yolanda

Toussieng

Farkasember (The Wolfman), Rick Baker, Dave Elsey

Legjobb filmzene:

A.R. Rahman, 127 óra (127 Hours)

Alexandre Desplat, A király beszéde (The King's Speech)

John Powell, Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon)

Trent Reznor, Atticus Ross, A közösségi háló (The Social Network)

Hans Zimmer, Eredet (Inception)

Legjobb betétdal:

A.R. Rahman, Dido, Rollo Armstrong – If I Rise, 127 óra (127 Hours)

Tom Douglas, Troy Verges, Hillary Lindsey – Coming Home, Country Strong

Alan Menken, Glenn Slater – I See the Light, Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled)

Randy Newman – We Belong Together, Toy Story 3

Legjobb hangkeverés:

Eredet (Inception), Lora Hirschberg, Gary A. Rizzo és Ed Novick

A király beszéde (The King's Speech), Paul Hamblin, Martin Jensen, John Midgley

Salt ügynök (Salt), Jeffrey J. Haboush, Greg P. Russell, Scott Millan, William Sarokin

A közösségi háló (The Social Network), Ren Klyce, David Parker, Michael Semanick, Mark

Weingarten

A félszemű (True Grit), Skip Lievsay, Craig Berkey, Greg Orloff, Peter F. Kurland

Legjobb hangvágás:

Eredet (Inception), Richard King

Toy Story 3, Tom Myers, Michael Silvers

Tron: Örökség (Tron: Legacy), Gwendolyn Yates Whittle, Addison Teague

A félszemű (True Grit), Skip Lievsay, Craig Berkey

Száguldó bomba (Unstoppable), Mark P. Stoeckinger

Legjobb vizuális effektusok:

Alice Csodaországban (Alice in Wonderland), Ken Ralston, David Schaub, Carey Villegas,

Sean Phillips

Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I), Tim Burke,

John Richardson, Nicolas Ait'Hadi, Christian Manz

Azután (Hereafter), Michael Owens, Bryan Grill, Stephan Trojanski, Joe Farrell,

Eredet (Inception), Chris Corbould, Paul Franklin, Andrew Lockley, Peter Bebb

Vasember 2 (Iron Man 2), Janek Sirrs, Ben Snow, Ged Wright, Daniel Sudick

Legjobb dokumentumfilm:

Kijárat az ajándékbolton keresztül (Exit through the Gift Shop)

Gasland

Belső meló (Inside Job)

Miből lesz a cserebogár?

Restrepo

Waste Land

Legjobb dokumentum-rövidfilm:

Killing In The Name

Plakátlány (Poster Girl)

Idegenek (Strangers)

Feljön a Nap (Sun Comes Up)

Quigang harcosai (The Warriors Of Qiugang)

Legjobb animációs rövidfilm:

Éjjel és nappal (Day & Night)

The Gruffalo

Szennyezzünk (Let's Pollute)

Az elveszett dolog (The Lost Thing)

Madagaszkár (Madagascar)

Legjobb rövidfilm:

A gyónás (The Confession)

The Crush

A szeretet istene (God Of Love)

Na Wewe

Wish 143

Szamosszegi Gábor

Amikor már azt hinnénk, ennél mélyebbre nem süllyedhet a kereskedelmi csatornák Színvonal nevű hajója, a Tv2 bebizonyítja: mindennél van lejjebb a szórakoztató műsorok tengerén. Az „Ezek megőrültek” című új show-juk közönséges, szánalmas és népbutító. Ám még így is 33%-os nézettséget produkál a celebvilág krémjének eszetlen esetlenkedése. Aggasztó.

Az „örök második”-nak kikiáltott Tv2 a következő hadicselhez folyamodott a nézettségért dúló háborúban: végy adásonként összesen 6 magyar „hírességet”; alakíts belőlük két 3 fős csapatot; bújtasd őket minél idiótább, neonszínű, testhez tapadó ruhába; végül találj ki számukra minél röhejesebb feladatokat, hisz legszebb öröm a káröröm. Mi, magyarok pedig különösen szeretünk mások botladozásain szórakozni. Így láthattuk tehát Karda Beát feszülős pink dresszben csúszni-mászni, a birkózói pályafutásáról kevésbé ismert Bárdosi Sanyit hatalmas tortával az arcában, a cseppet sem szemérmes Benkő Dánielt, amint fiatal lányok tangáján lévő betűket olvasgatta hanyattfekvésben, de persze nem maradhatott ki a felhozatalból Magyarország „Fekete Gyémántja”, Pákó sem, akinek már a feladatértelmezés is komoly fejtörést okozott. Természetesen minden héten újabb 6 sztárocska száll harcba az egész heti bénázás után kihirdetett győzelemért, és döntőbe jutásért, így a jövőben olyan illusztris személyiségekkel találkozhatunk még, mint: Zámbó Árpy, vagy Kiszel Tünde.

A celebcirkusz két porondmestere Majka és a főleg rádióból ismert Rákóczi Feri, akik próbálják nagyon lazára venni a figurát, ezzel nincs is probléma. Majka hozza a tőle elvárt szintet, Rákóczi Feri viszont nekem már azzal csalódást okozott, hogy elvállalta a porondmester szerepét. Nincs sok dolga egyébként a két műsorvezetőnek, ismertetik a feladatokat, majd maguk is jókat röhögnek a két csapaton. Jut eszembe, a csapatok igen hangzatos nevet kaptak ám: a rózsaszín elefántok csatáztak a zöld malacokkal, ezzel is erősítve a műsor állatkert jellegét.

Az biztos, hogy ilyen jellegű műsor még nem futott főműsoridőben, leszámítva az RTL Klub pár hetet megélt „falas” produkcióját. Tartalmat, de akár tartalmas szórakozást se keressenek a kedves nézők, hisz keresve sem találhatnak. Az messze elkerüli az „Ezek megőrültek” háza táját. Ám sajnos, ez még a könnyed kikapcsolódástól is messze van. A Tv2-nek viszont muszáj volt kitalálnia valamit, hogy lefőzze a konkurens csatornán békésen főzőcskéző celebritásokat. De hogy miért pont egy ilyen szinten bárgyú dologgal próbálkoznak, az jó kérdés. Talán mert ezek tényleg megőrültek? 

Mucsi Dorina

 Péntek este hét óra tájban mintegy harminc hallgató gyülekezett a Vasas-sporttelep focicsarnokában. Nem iskolai feladatot teljesítettek, nem is egy flash mobra készültek, hanem a Komlósi Oktatási Stúdió (KOS) három műhelyének összecsapására került sor a Fáy utcában.

Furcsa köd szállt le Angyalföldre február 4-én. Hűvös zúzmara kint, forró leheletek bent.Műhelyfoci ezerrel!!! Az időpont választás nem a véletlen műve, hiszen másnap, február 5-én tanévnyitó a KOS-ban. Bár az eredeti tervek szerint egy Somogyi–Bobák, műhelyek közti meccs lett volna műsoron, a január 28-i végzős bankett azonban sok mindent átírt.

Ugyanis Suba Kata gondolt egyet. És ha Kata gondol valamit, annak következménye szokott lenni. Szóval, a szerény kis műhelyfoci hirtelen beindította sokak fantáziáját. Huszonhat mindenre elszánt gladiátor. Négy csapat. Két pálya. Három kamera. Sípszó!!! 

Körmeccsek. Fiúk és lányok együtt. Mindenki játszik mindenkivel. Suba Kata a pálya széléről instruál, a csarnok falai visszhangozzák Soma utasításait, Bobák Robi viszont higgadtan vezényel. Sebők üvölt, mint az a bizonyos fába szorult… Bajban a csapata. Egy négyessel ég, már az első meccsen.

Bartos és Bikfalvi kamerázik és interjúztat a pálya szélén. Mindenhol ott vannak, ahol esemény van.Kolozsi Ildi is tiszteletét teszi, szereti a nyüzsit, meg talán a focit is egy kicsit. Soós Andris meg vihog az oldalvonalnál. Szeretne beállni, de most nem lehet. Dekázik néhányat a kiguruló labdával. Kicsit darabos, de legalább lelkes.

Jajjjj! Egy óra elteltével szörnyű reccsenés. Bobák Robi bokája. Baj van. Kórház. Bár Robi az éjszakát asürgősségin tölti, sem törés, sem szakadás nincs. „Csak” zúzódás és húzódás. Másnap már dolgozik is bent a Dunánál. Hiába, a kis sztahanovista…

De a csapatok nem állnak meg, a show megy tovább. Utolsó párosítás. „Mi az eredmény a másik pályán?” – kérdezi Kuti Zsuzsi izgatottan. Nekik még kell a győzelem az elsőségért. De már így sincs saját kezükben a sorsuk. Somáék hengerelnek, majd’ egy tízessel küldik haza a sereghajtót. Eldőlt.

Hat meccs, nagy hajtás, kemény ütközetek mindenhol. Somáéké a képzeletbeli kupa. Nem érdemtelenül, de ezt azért nem kell nekik elmondani… Gratulálunk a győzteseknek és köszönet mindenkinek, aki jelen volt.

Folytatása következik!

A torna statisztikája:

Eredmények:

Somogyi-Suba 3:3

Bobák1-Bobák2 4:0

Bobák1-Somogyi 1:3

Bobák2-Suba 0:8

Bobák2-Somogyi 5-17

Bobák1-Suba 2-2

Sebők Zoltán

A kaja naptár szerint 2012-re várható a világvége. Ezt megerősíti az a tudományos megfigyelés is, ami szerint három gigamega sajt közeledik a Föld felé. A hírt a NÓZI (Nemzetközi Ózonlyukvizsgáló Intézet) szakemberei is megerősítették, és elmondták, hogy mindenki felfigyelhet a veszélyre, aki beleszagol a levegőbe. Az ózonlyuk ugyanis átengedi a sajtok illatát, így az utcákon is érezni lehet az enyhe sajtszagot. A NÓZI szóvivője csak azután erősítette meg a hírt, miután a SETI (Sajttámadásokat Ellenőrző Terrorelhárító Intézet) szakemberei a világhírű tudományos szaklap, a Bors hasábjain megjelentették, hogy mégis eljön 2012-ben a világvége. A Földet egyre gyorsabban megközelítő sajtokról egyelőre csak annyit tudni, hogy két parmezán és egy ementáli van köztük. Ha az eddigi megfigyelések beigazolódnak, az nagy gondot jelent az ellenük való védekezésben, ugyanis a parmezánokat kemény páncél védi, az ementálit pedig lukacsos felépítése miatt szinte lehetetlen eltalálni.

Szintén világszenzáció, hogy találtak egy ötszáz éve lezuhant kisebb méretű sajtroncsot a Balatonban, Tihanytól néhány kilométerre. Ez egy camembert típusú jármű, amely technikailag ugyan nem olyan fejlett és belepi némi penész is, de alapul szolgálhat a közeledő veszély elleni védekezésben. Ha sikerül elpusztítani a közelgő sajtokat, a kérdés csak az lesz, hogy képes-e az emberiség minde(n)t megenni. A bulvársajtó szerint igen.

Kocsis Péter    

A 24-es villamoson zötykölődöm. Sötétedik, és az utastársak olyanok, mint mindig: hosszú évek kemény munkájában meggörbedt öregek, fáradt, festékpöttyös zubbonyú melóssrácok, erős alkoholszagot árasztó, kivörösödött arcú hajléktalanok és törékeny leányanyák.

Fiatal férfi száll föl hangoskodó gyerekeivel, csitítja ugyan őket, ám szidalmait a nagyobb nyilvánosság fülének is szánja.

Kissé tompultan, túlélő üzemmódban állok az ablak előtt. Tettetem, mintha kifelé néznék, de az üveg túl nem látok. Akkor egyszerre észreveszem a lányt és a fiút.

Előbbin rózsaszín dzseki és kopott farmernadrág. Divatos, olcsó darabok. Sötét haja lófarokban, fülében ezüstre fújt műanyag karika. Keresztbevetett lábakkal ül, kihívóan nézi a fiút. Azon fekete bőrkabát, fehér sportcipő. Fekete haja olajosan fénylik, hátranyalt. Tizenévesek.

- Láttalak tegnap – mondja a fiú hangosan. – Nagyon tetted magad a Józsinak. Odavan érted, de pofán is b…lak, ha meglátlak titeket együtt.

- Mi van veled? – kérdi a lány. – Még csak két hónapja vagyunk együtt és már féltékenykedsz? Mi lesz így velünk később? - Szavaiban szemrehányás, de mosolyog, a tekintete mint a mágnes. Lóbálja a lábát.

A fiú előredől, összekulcsolja a kezét, orromat megcsapja a hideg dohányszag. – Hát, nem tudom, de letöröm a derekad, ha mással is kikezdel, az biztos.

Hallgatnak, a lány méricskéli, aztán hirtelen megkérdi:

- Amúgy mit láttál bennem? Mitől voltam különlegesebb, mint a többi?

A fiú tanácstalanul megvonja a vállát. Töri a fejét, kínlódik, keresgéli a szavakat. A lány közelebb hajol, megsimítja az arcát.

- Én tudom ám… - lágyul el a hangja.

- Mondjad, ha tudod – veti oda a fiú.

- Mert tisztán b…tam veled először. Ezért. Tiszta tudtam maradni a buliba’.

Hangjában büszkeség és áhítat. A fiú bólogat, a rágót áttolja a másik oldalra. Nézik egymást, az arcukon vágyakozás.

Elfordítom a tekintetem. Összeszorul a gyomrom, zavarban vagyok.

A villamos döccen és megáll. Az utolsó pillanatban ugrom le róla. 

Iványi Margit

Amikor pendül a szív. Támad a rózsaszín gőzfelhő, globális virág-uralom indul és minden emberi lény összetapad, mint akiket megszakíthatatlan vákuum erő kényszerít egymáshoz. Beindul a fogyasztás. Csokoládé hegyek, kártya halmok. Repkednek a szavak: nyolc betű itt, nyolc ott. Minden habos, és tökéletes. Tüll felhők, éneklő cseresznyefák. Ez lenne a Valentin nap?

Egy „különleges” nap, amit annak szentel ember, állat és amőba, hogy kimutassa azt a bizonyos többértelmű, és sok esetben felfoghatatlan érzést, amelyet szerelemnek szokás nevezni. Szentségtelenségnek itt nincs helye. Beállsz a sorba és megveszed szépen azt a tizenkét szál rózsát és jól becsomagoltatod, különben megköveznek. Nem sima papírba, legyen az csak szép színes, furcsa mintás. Pillangós, madaras vagy pöttyös-szíves. Kell a flanc. Csak az kell a népeknek. Olyan ez, mint a Facebook: ha fenn vagy élsz, és elismernek; ha nem vagy fenn, senki vagy.

Eljön Bálint és a nők megőrülnek. A férfiak pedig kényszeres behódolással leballagnak a sarki kisboltba, megveszik az éves édesség adagokat, csecsebecséket, majd lassú menetben vissza a falak közé. Az asszonyhoz. Mert ez az egy napos, tiszavirág életű fiatalember, a mi Valentinunk olyan könnyedén forgatja fel a földi halandók életét, mint Micimackó az éléskamrát. Ennyire nagy a csordaszellem, és a könnyen hajló derekak világa. Pillanatok alatt beadjuk. Pislantunk és máris egy szív alakú színpad előtt ugrálunk a tombolán, hátha a miénk lesz a Szerelmes levelek összes. Hiszen ez a normális…

Mondja az a több millió ember, akik igenis beállnak a sorba. Minden évben. Minden február 14-én. Már ha van kiért, és ha nincs? Akkor természetesen, sötét szobában szenvedve idézik fel a becses napokat, amikor nemcsak anyák voltak ott, mint virág és ajándék fogadó gépezetek. S indulhat az önsajnálat felsőszintű gyakorlata. Diplomával, oklevéllel. Hiszen ezen a napon mindennek nagyobbnak kell látszódnia. Jobban szeretünk, jobban gyűlölünk, nagyobb a fájdalom. Legalábbis ez áll a szerződésben. Választhatsz: Én kicsi pónim vagy Sötét középkor. Aláírtad. Csináld.

Ez az ideális. Miért is mennénk szembe a felvett, újszerű hagyományokkal…A többi már úgyis elcsépelt, ugyanúgy, mint az a rég elfeledett „időtöltés”, hogy az év minden napján szeretem azt, aki volt oly szíves viszont szeretni és elviselni engem. Így egyszerűbb. Gazdaságosabb. Könnyebb csupán egyetlen napig „látványosan” szeretni, mint egy átlagos ritmussal kialakítani az igazi „szeretlek” fogalmát. Ez van. Így kell élni. Szerintük, és szerinted? ...

… Szerelmesek. Párok. Társak. Valami egyesül. Szeretnek, ok nélkül, értelem nélkül, elvárások nélkül. Egy érzés csupán, semmi több. Kevésnek látszik és mégis többet ad bárminél. S mi az, ami táplálja? Nem egy új csokor vagy egy új ékszer. Ha érzed, akkor nyertél. Elmúlhat? Igen, de a volt-ja már több minden apróságnál. Érdemes érte élni? Talán. Érdemes átélni? Mindenképp. Minden nap. Minden pillanatban. Korlátok nélkül.

Jenei Brigitta 

(olvasó-szerkesztő)

Sokan sokféleképpen próbálták már megfejteni a szerelem misztériumát. Megszámlálhatatlan vers, regény és dal született, hogy kimondja a kimondhatatlant és megmagyarázza a megmagyarázhatatlant. Azt az érzést, amitől gombóc van a torkunkban, nem kapunk levegőt, és összeszorul a gyomrunk. Ezek a szerelem legfőbb tünetei.

A Madách Színház Valentin-nap alkalmából egy külön koncerttel örvendeztette meg a boldog párokat, de az egyedül érkezők is mosolyogva távozhattak a több mint 2 órás kalandozás végén.

A kalandozás pedig a szerelem 8 szakaszán vezette át a nézőket, hogy a végén rájöjjünk, valóban végtelen, hisz mindig újjászületik bennünk, dacolva szívszakadással, hűtlenséggel, bosszúvággyal, könnyekkel.

A 8 fellépő művész is kitárta előttünk a szívét a  színház színpadán, a musicalirodalom és a világslágerek legszebb szerelmes dalait nyújtották át ajándékul, hogy a rohanós hétköznapok szürkesége után ünneplőbe öltözzön a szívünk, és kezünk kedvesünk kezét keresse a nézőtér félhomályában.

A szerelmes dallamokkal átszőtt műsort felolvasások is tarkították. Legnagyobb költőink szerelmi levelezéseiből hallhattunk részleteket azokból az időkből, amikor még remegő kézzel írták papírra vallomásaikat. Betekintést nyerhettünk Kosztolányi romantikus lelkébe, vagy Ady és Léda héja-nászába a papíron. Mindezt olyan színészek tolmácsolásában, mint Gallusz Nikolett, Mahó Andrea, vagy Posta Victor. Látható volt Seregi László két világhírű balettjének, a Rómeó és Júliának és a Spartacusnak egy-egy részlete is, hogy bebizonyítsa, nem is kellenek szavak, ahhoz hogy kifejezzék a szerelem minden kínját és örömét.

Lehet szeretni és szidni a szerelmesek „kreált” ünnepét, de ezen az estén minden jelenlévő gazdagabb lett valami nagyon fontossal. Érzésekkel, amelyek egyre inkább a háttérbe szorulnak az érvényesülés kíméletlen útját járva. Érzéseket szenvedélyről, bánatról, határtalan boldogságról, mindarról, aminek egyetlen okozója egy szóval leírható: szerelem.

"A régmúlt ifjak, akik már túlélték a felvételi hősi próbáját, körbeállva, könnyed mosollyal az arcukon és apró kárörömmel a zsebükben figyelték az újakat. Nekik már megvolt a belépő számuk, ők már túl voltak a „nehezén”, már beleszagoltak abba a hírhedt riporter-levegőbe. Számukra aznapra már csak a szórakozás, és az ifjoncok „kínzása” maradt…" /Jenei Brigitta/ 

Lássunk hogyan is tettük mindezt... 

https://www.youtube.com/watch?v=tTEaFznjn1s

https://www.youtube.com/watch?v=R-wMfHOsG3Y

https://www.youtube.com/watch?v=fQrXW-DYi24

Egy KOS-felvételi tapasztalatai

Mediterrán szívtiprók, afganisztáni kecskepásztorok, Gyurta Dániel hasonmások, szőke híradós fenoménok. Feltörekvő riporter jelöltek, akik könnyed inváziót vittek végbe Komlósi Gábor szentélyében. Megjöttek az újak, az „öregek” pedig nézhették a trónkövetelő „ifjúságot”.

Annak ellenére, hogy mennyire különböző húrokon pendít meg minket az élet, sokan veszik ugyanarra az irányt. Vannak, akik lázadnak, hajat festetnek és élnek. Mások nem lázadnak, nem festetnek hajat és élnek. A többiek pedig bevonulnak a Vörösmarty utcába, a negyvenhétbe és riporterek lesznek. Élnek!

Így történt ez most is. A tél közepén, bakancsban, kabátban érkezett meg az új termés. Mindenkiben buzgott az izgalom, egy helyen tömörültek, hiszen egységben az erő. S mégis úgy méregették egymást, mintha egy halálos küzdelem előtt figyelnék meg jól az ellenfeleik gyengepontjait. Így egyszerűbb. Még ha idegenek is, a félelem jó kovácsoló erő.

Dübörögtek a gondolatok, remegtek a lábak, reszkettek a szemek. Néztek az asztalra, a könyvbe, a fejük fölé, a hajuk alá; bárhová, csak a szemekbe ne kelljen. A régmúlt ifjak, akik már túlélték a felvételi hősi próbáját, körbeállva, könnyed mosollyal az arcukon és apró kárörömmel a zsebükben figyelték az újakat. Nekik már megvolt a belépő számuk, ők már túl voltak a „nehezén”, már beleszagoltak abba a hírhedt riporter-levegőbe. Számukra aznapra már csak a szórakozás, és az ifjoncok „kínzása” maradt…

S hiába a csend, hiába a komoly tekintetek, megindult a mókuskerék. Az első küldetés: figyelni hogyan tud Kolozsi és Komlósi párosa egyszerű szinkronban előadást rittyenteni a komoly mag és az őket körülvevő kamerás-fotós-társaság elé. A monológok zajlottak, az ifjú tömeg hipnotikus nyugalomba merült, az „idősebbek” pedig halkan kievickéltek a teremből, s megkezdték a stratégia-építést.

Így vált még inkább külön a két tábor. A sötét oldal, amelyet már régóta átjárt a gonosz, mégis határtalan erő; a másik oldalon pedig a még tiszta, szeplőtelen gyermekek, akiket mérhetetlenül csábított a sötétség ereje. A tehetség és a démoni kreativitás csírája már valahol mélyen, kínozta őket, ez vezette el a kis csoportot erre a végzetes ösvényre.

S amíg izgalmat, gyomorfájdalmakat és kattogó vakukat álltak ki, addig a fekete lovagok gépet, mikrofont, diktafont nem sajnálva igyekeztek az idegösszeomlás végleteibe taszítani őket. Ez az ára. Ha belépsz, benn vagy. Ha belépsz, elviseled, hogy minden sarkon technikát tolnak az arcodba. Csak azért, hogy később Te is tolhasd.

Ezt követően a „kerék” gyorsabb ütemre váltott: érkeztek a teszt hegyek, kérdés halmok. S mikor már a kezek is ásítottak, jöhetett a beszédterápia, vagyis a kamera „kínpróba”. Kicsi szoba, kicsi szék, nagy kamera, nagy agyak előttük (s persze az ajtón túl ott lapuló végzős gárda, tévével a kezében). Körülmények csupán, a többi már a kicsi palántákon múlt. „Lökd ki a tutit!” A nagyokos roham pedig zsűrit játszva pontozott, érdekes arcokat látva ámult, és minősített, ahogy kell. Eltűnt egy-egy Gyurta, aki után futott a ház népe. Kis híradósok nagy tehetséggel taszították elkeseredésbe, és Facebook profilozásba a remegő öregeket. Feltűnt pár szürke sapkás kismanó, csíkos pólós zenei műsorvezető, egy-egy András és Bandi. S persze a nagyokos, magas, szemüveges fiatalúr, aki mindenkit átejtett: egy sportos negyvenes Afganisztánból. Jött és ment, mint a futószél. Így forog a kamera egy felvételin, így forognak a felvételizők.

Ilyen az élet ideát, az alkotók felén. Habos író-felhők felettünk, kemény kamera-utak előttünk. Vannak itt festett és természetes hajú lázadók, normál festetlenek, őrültek, bohémek, csendesek, harciasak. Egy a közös bennünk: élünk, hogy írhassunk; írunk, mert élni akarunk.

Jenei Brigitta 

(olvasó-szerkesztő)

Bosszankodni kezdtem azon, hogy bár fél éve mindnyájan az alkotás örömétől izgatottan ütögetjük a klaviatúra billentyűit, vagy éppen az Edius mámorában úszunk, mindezt mégis csak saját örömünkre tesszük.

Hiányzik a megnyilvánulás színpada.

Ekkor támadt az a kósza gondolat a fejemben, hogy össze kellene gyűjteni a csipet csapatot, és létrehozni egy „ilyen aztán még soha nem volt” honlapot, ahol kiélhetjük fantáziánk végtelenségét.

Örömömre, nagyon hamar elkezdtek gyülekezni a delikvens médiamunkások. Honlapunk megszületése után hamar „dörömböltek az ajtómon” a jobbnál-jobb ötletekkel.

A lelkesedés nagy, a csapat kitartó, a hangulat eufórikus.

Épp ezért korlátokat sem szabnék a kollégáknak. Csak annyit kérnék tőlük, hogy élvezzék az alkotás szabadságát, és próbálják meg a legtöbbet kihozni magukból! 

Hiszen a lehetőségek tárháza végtelen…              

Csizmadia Dóra

(főszerkesztő)