Foci és zene. E kettőben igazán tehetség. Szerencsés, vagy talán mégsem, hogy ezeket felfedezték benne? Ki-ki döntse el maga…

A foci az élete, a futballtornák vezéregyénisége. Már tizenévesen világutazó; New York, Rio de Janeiro, Sidney és Dél Korea. Ifjúsági és junior magyar bajnoki cím, majd egy sérülés, tragikus végű ígéretes focikarrier. Ezzel az álmoknak vége..?

Vagy csak most kezdődik igazán, de nem a gyepen. Ez egy másik pálya, itt is vannak ugyan szurkolók, nézők százak, ezrek, talán még ennél is több, 300 millió. A helyszín Dublin, az Eurovíziós Dalfesztivál. A „Miért kell, hogy elmenj” című dallal a sikersorozat beindul. Aranylemezek, több ezer koncert, fellépés és tévé szereplés. V.I.P., R-Port, kreatív fiúcsapatok; nem bábok, saját maguk stylist-jai, menedzserei, zeneszerzők, szövegírók és előadók. Mindenben profi, na talán a tánc, amit „hozzá kellett idomítani”. De pont ez az, ami visszaadta a reményt…

…Talán a tánc rakta helyre a derekát, az új fajta mozgás. Másfél évre újra az áhított focipályán és máris az NBI-es játékosa. Majd ismét jön a másik szerelem, a zene, de már más életvitellel…

A Pipacsban, minden csütörtökön 5-6 óra élő zene, a zongoraművész Rakonczai Imre előadásában. Később már pénteken és szombaton is megy a zenei maraton, ez szó szerint értendő, hisz percnyi szünet nélkül öt-, hatszáz magyar és külföldi számból válogathat a hallgató. Egy másik álom is valóra vált, a bárzongorázás, s a reflektorfényből gyertyaláng lett.

Pavuk Viktória

Egy volt úszó, egy leendő sportriporter. Egy lány, aki köszöni, de nem azért jött, hogy „celeb” legyen. Csizmadia Dóra, 20 évesen immár nemcsak a víz, de a kamera szerelmese is. Mindezt a Komlósi Oktatási Stúdiónak köszönheti, ám az iskola is sokat köszönhet neki. Egy új online szerkesztőséget: a Kos Market-et, a megnyilvánulás színpadát.

 Első látásra félteném ezt a pici lányt. Azonban elég pár percig figyelnem a szemem sarkából, hogy rájöjjek, a látszat csal és bizony „kicsi a bors, de erős”. Dóri határozott, a végsőkig kitartó és elszánt. Amolyan faltörő kos típus. Amikor mesél, mélybarna őzike szemeiben pajkosság és határtalan lelkesedés csillog. Azt mondja, ez a fajta határozottság az élet minden területén igaz rá. Elemében van, valószínűleg, mert érzi, hogy jó helyre került. Sajátos magabiztos elszántságát viszont nem adta könnyen az élet.

  Dóri a Fókusz szerkesztőségében

„A legtöbb dologban máshogy gondolkodtam/gondolkodom, mint a velem egykorú emberek, akik középiskolai éveim alatt körülvettek. Én már akkor sem féltem megmondani a véleményem!  De pont ezért, én voltam a különc, a más.”

Ez akkoriban, önbizalmát is alaposan visszavetette. Nem egyszer érezte magát magányosnak, bár természetesen sok barátja volt. Hisz, ő egy nyitott személyiség. Bizonytalanságait mind a mai napig magában rendezi le, külső szem csak a maximumra törekvő, magabiztos lányt láthatja rajta. Erre törekszik. Miközben tovább mesél középiskolai éveiről, rendel egy kávét. Feketét. Arcán megvillannak a múlt sérelmei, de csak egy pillanatra.

„Engem marhára nem érdekel/érdekelt, hogy ki hol itta részegre magát, vagy hol hányt ettől a hétvégén. A vagány „csávóknak” meg ez igen is fontos volt.”

Dóri szerelme már akkor is a sport volt. Három éves óvodás kislányként jegyezte el magát az úszással. Mélyvízbe került, és elnyelte az örvény. Ám, ő ezt egy cseppet sem bánta, több mint 10 évig úszott versenyszerűen. Itt is a legmagasabb célt tűzte ki maga elé: Olimpiai bajnok lesz! Persze, sok tizenéves dédelget ilyen álmokat, de Dóri kitartása és a szorgalma előtt megemelhetjük képzeletbeli kalapunkat. Igazi erőssége a gyorsúszás volt. Nem csoda, hisz ő maga is olyan intenzív, mint azok a karcsapások és a lábmunka. Olimpiai bajnok nem lett Dóriból, de mosolyogva teszi hozzá: „Bevallom, azért sohasem voltam olyan „gyors”, mint mondjuk Hosszú Katka. De a szeretetem nem hagyta, hogy ne menjek le az uszodába rendszeresen.”

Bár jelenlegi életének nem szerves része az úszás, egy célja még megvalósításra vár: a profi sportolók számára is komoly kihívásnak számító, Balaton átúszás! És amit Dóri egyszer a fejébe vesz….

Így volt ez a Komlósi Oktatási Stúdióval is. Amikor a KOS-ról kérdezem, végképp megered a nyelve. Mennyi friss élmény! De térjünk vissza a kezdetekhez!

„Tudtam már, hogy nem leszek soha Olimpiai bajnok, de mégsem szeretnék elszakadni a sporttól. Abban az időszakban volt a 2004-es athéni olimpia. Ekkor még csak családom szórakoztatása kedvéért közvetítettem nekik a magyar eseményeket. Utána elkezdtem keresgetni, hogy kik dolgoznak kint a helyszínen, kik a profik. Sokak életrajzát nézegetve rájöttem, hogy ők sportriporterek, és a KOS neve is sokszor szembe jött. Kutakodni kezdtem, és megtaláltam az iskolát. Akkor már tudtam, ez kell nekem!”

Egy győri lányt ezek után két dolog tántoríthat el: az iskola a fővárosban található, és a borsos összeg, amit tandíjként elkérnek. Sokan ilyenkor vagy feladnák, vagy apuci zsebébe nyúlnának. De akkor nem Csizmadia Dóra lenne a nevük. Ő nem sokat gondolkodott, és apuci pénztárcája is érintetlen maradt. Egyből munkát keresett, és míg mások a strandon süttették a hasukat, ő végigdolgozta a nyarakat. Angol, illetve testnevelés órákat tartott gyerekeknek, és a babysitterkedésbe is belekóstolt, a KOS-ért. Az összegyűjtögetett pénzt pedig szorgos kis hangya módjára tette félre, hogy 2010 szeptemberében aztán bekopogtasson az iskola akkori központjába, és felvételizzen. Dóri immár nyugodtan mesél erről a sorsdöntő napról, pedig akkor még nem volt biztos a sikerben.

„Nagy izgalommal mentem oda, megvolt az írásbeli rész is, addig minden remekül ment, csakhogy jött a kamerapróba. Úgy éreztem nagyon elszúrtam. A jól megtervezett szöveg helyett, teljesen mást mondtam, ami körülbelül fél percesre sikeredett. Az tuti, hogy nem sokat tudtak meg rólam.”

Fél év elteltével viszont már nincs olyan ember az iskolában, aki ne hallott volna Dóriról. Ő az, aki tesz érte, hogy észrevegyék. Ha kell, egész nap forgat és éjszaka vág, még akkor is, ha másnap dolgozik és reggel hatkor kelnie kell. Ilyenkor aztán jöhet a jó erős kávé, és indulhat a nap. Ő mégis mindig derűs, és minden lében két kanál.

Januárban álmodott egy nagyot.  Pár lelkes segítőjével karöltve létrehozott egy honlapot, Kos-market címmel. A megnyilvánulás virtuális színpadát. Dóri főszerkesztőként irányítja a csapatot. Született oroszlán. Azt azonban ő is tudja, hogy mindig van hova fejlődnie.

„Azt vallom, hogy saját magamat kell legyőznöm egyfolytában, így leszek jobb és jobb. Tudom, hogy mik az erősségeim, és mi az, amin még nagyon sokat kell javítanom. A beszédtechnikámon feltétlen, illetve kamera előtt még természetesebbnek kell lennem. Pont erre való ez az iskola, hogy megismerd magad, mire vagy képes, és hogy tágítsd a látóköröd.”

És hogy mi lesz, ha betoppan a május és véget ér az iskola? Dóri összeráncolja a homlokát, az őzike szemekben szomorúság tükröződik. Erre még gondolni sem akar. De ne higgyük, hogy nincsenek tervei, ő nem az a fajta! Először a sportról kérdezem, merészen elmosolyodik.

„Autóversenyzőnek is készültem, egy jó kis rallyba még belevágnék!”

A legnagyobb cél azonban nem lehet más, mint a sportriporterkedés. Jöhetnek az akadályok, ez a pici lány meg sem áll addig, amíg be nem teljesíti legfőbb vágyát! És hogy miről álmodik a lány?

„Nagyon nagy vágyam, hogy egy Olimpiáról tudósíthassak, kint legyek a magyarokkal!”

Dóri pedig az a fajta, akinek ha célja van, akkor csak az lebeg a szeme előtt, és megtesz érte mindent. Ha kell, tűzön-vízen át gázol. Ha úszóként nem is, sportriporterként minden esélye megvan rá, hogy ott legyen az ötkarikás játékok helyszínén. Utolsó kérdésemre, hogy vannak-e ezzel kapcsolatban kételyei, döbbenten néz rám, majd hirtelen elmosolyodik és így felel: „Ugyan! Őrült vagyok és kitartok!”

Mucsi Dorina

Vágtattam a városon át!  Miért, lehet a Motorkiállításra sétálva menni? Meg aztán, melyik férfi ne lenne izgatott, amikor egy olyan helyre megy, ahol a nagyfiúk játékszereit állítják ki, gyönyörű nőkkel fűszerezve?…Kiszállok a metróból és már érzem a levegőben a benzingőzt, hallom a két- és négyüteműek sajátos hangját, vad, brutális, fékezhetetlen erő mozog a levegőben, ami beszippant engem is.

A pillangó utcától a Hungexpo bejáratáig kb. 10 perc séta, de mivel valami ember feletti erő csalogat, leredukálom 5-re. Ez idő alatt vagy 30 motor elhúz mellettem, legszívesebben felülnék az egyikre és meg sem állnék egészen a bejáratig. Végre odaérek. Viszonylag korán érkezem, gondoltam megelőzöm a tömeget. Nem jött össze. Mint a hangyák. Férfitársaim hasonló extázisban, mint én, a nők viszont kicsit unatkoznak, nem értik, hogy a férfiak mitől vannak ennyire bezsongva. 

Egy hajszálnyira vagyok attól, hogy a „kemény drogjaimat” magamhoz vegyem. Igen. Kijelentem, drogos vagyok. Erő, szépség és sebesség. Az én három kábítószerem, ami még majdhogynem legális.

Az első terembe érkezve a pupilláim máris háromszorosra nyílnak. TRIAL… könnyített vázas motorok, rajtuk egyensúlyozó motorosok, és megannyi akadály, amik arra várnak, hogy leküzdjék őket. Farönkök, raklapokból emelt több mint két méter magas emelvények, de a motorok játszi könnyedséggel mennek át rajtuk. A trialosok mellett egyből gokart. Mi lesz így velem? Itt alszom, vagy bármi, de ez a tömény kínálat, nem fér bele egy napba, az tuti.

A következő terembe érve, olyan érzés tör rám, mint amikor a zarándokok eljutnak a kitűzött célhoz. Ducati, Suzuki, Kawasaki és még sorolhatnám. A nyálam már csorog, mint a kis mohó gyereknek a fagyisnál, most akkor melyikből is kérjek egy gombócot?

Annyi hely nincs, hogy a kamerám elővegyem, értem már a hangyákat, de vajon őket nem zavarja a folytonos tömeg? Engem nagyon is zavar, mert önző vagyok. Az összeset magamnak akarom, az osztozkodást meghagyom másnak. Na jó, ezt még én sem gondolom komolyan, hiszen mindenki olyan itt, mint én. Magas oktánszámú benzin csörgedezik az ereiben. Minden volt itt mi szem szájnak ingere. Valami furcsa gondolat éledezik bennem, de még nem tudom, hogy mi az.

Motorhang. Már rohanok is oda, közben megállok megnézni ezeket a kétkerekű csodákat. A fejem ide-oda forgatom, nem bírok betelni a látvánnyal. Pont az egyik kijáratnál állok, amikor meghallok egy tipikus kétütemű motorhangot. Zene füleimnek. Tudom, hogy nem sportmotor, és van még valami zörej, amit nem tudok hova tenni. Követem a csalogató fúriaéneket, hát egy quad versenybe csöppenek. A murváról felszálló por és a benzingőz keveréke olyan, mint a legmárkásabb parfümök csábító illata. Közben rallyautó és motoroktatás. Tankkal sem lehetne engem elvontatni onnan. Na, jó ez nem igaz, mert igen. Főleg azokkal a kocsikkal, amik még vártak rám. Skyline, Mustang… és a régi amerikai kocsik. Az érzés, amikor az ember egy ilyen kaliberű autót hajthat. Szerintem leírhatatlan. Haladjuk az aszfaltról a vízre. A sea-doo által kiállított hajók és jetskik láttán azt éreztem, hogy az Óperenciás tenger is kevés lenne egy kiadós próbamenethez.

A veterán motorok látványa csak hab volt a tortán. Szinte látható volt a motorok egyedfejlődése, mint amikor egy sejtből létrejön egy összetett, komplikált szervezet. Megfordult a fejemben, hogy a hátamra tetováltatok egy régi Simsont. A lehetőség adott, hiszen vagy 30 tetováló szalon vonult fel, de végül elnapoltam a testrajzolást. 

Öt óra káprázat után, nincs mese, indulni kell. Mint, aki a vesztőhelyre megy. Ismét előtör belőlem a korábbi érzés. Ááá megvan. Nőnap, virágok… Nincs benne a naptárban, de ez férfinap volt a javából! Igazi motorcsokorral és élménnyel, mintha a képzeletem sztrádáján az összes motorral és autóval végigszáguldottam volna. Az ilyenre mondják: tökéletes nap…

Bikfalvi Tamás

2011 február 13-án repülök túl az Óperencián, na jó csupán az Atlanti óceánon át Kanadába. Bár a dátum kissé vészjósló, mégis a remények repítenek koreográfusomhoz, Igorhoz. Átállás térben, időben és hőmérsékletben; Reggeltől estig ázva-fázva Montreál városában, a jégen. Elég merész tőlem kiskabátban a -15 fokos Kanadában.

A Világ Bajnokságra ugyanazzal a röviddel, kűrrel készülök, ezt nyilatkozom. Lehet mégsem így van? Igor „kicsit” feljavítja a programjaimat; a kör lépéssoromat kiegyenesíti, háromszor, négyszer,…megalkotja, bele kerül egy-két plusz inabauer, lábemelés, keringő és wende lépés,… Az alkotáshoz idő kell, de azért az utolsó napra, sőt edzésre megszületnek a végleges programjaim. 

„Könnyű szárnyon szálltam haza, de vágyamnak gátja hóvihar lett.” Járattörlés, majd fonalszakadás és repülés helyett „lezuhanás”, sírás-rívás. Hiába a rimánkodás, átteszik másnapra a jegyem, a Retro party helyett csupán a check in jut. A bulira szó szerint rohannék haza, egy órával korábbi járatra felmegyek, így a leszállításom adva van. Münchenben is remekelek, de itt tényleg; landolás-beszállás közötti intervallum mindössze 20 perc; átérés a reptér túlsó végébe, útlevél ellenőrzés, 3 átvizsgálás. A becheckolásnál csodálkozva nézik a teljesítményem, hogy a csatlakozást elérem. I’m a sportlady, mondtam, de mást is gondoltam; már igazi erőszakos újságíró is vagyok, hisz az átvizsgálásoknál a sorokból kitörve török előre. 

Lehet csodák nincsenek, de KOS igen, ha nálam van az onnan kapott igazolványom, akkor talán a retro partyn ott vagyok! De mindig adódik új alkalom, már azonnal most szombaton… március végén, pedig megint az Óperencián túl, na jó csupán egész Ázsián átutazva Tokióban.

Pavuk Viktória

Korábban már beszámoltunk a „Sportcsillagok” éjszakájáról, és végre elkészült a videós beszámoló is a Fáy utcai derbiről!

Élvezzétek….

http://www.vimeo.com/21062292

Megvan az, az érzés mindenkinek, amikor hosszú „szárazság” után először szeretkezel végig egy éjszakát és másnap vigyorogva ébredsz? Nem tudom, hogy a testi vagy a lelki kielégülés okozza ezt az agyi katarzist, de ilyenkor az ember boldogan megy még munkába is, legyen az a Murphy által annyira utált hétfő, vagy kedd.

Valami ilyesmit éreztem az első Kolozsi-tanműhelyem után is. Mondjuk, szó sem volt testi kielégülésről, és semmiféle orgiába nem torkollott eme első ismerkedős alkalom. Mivel vizuális típusúak vagyunk, kérem „hesegessük” el ezt a kicsit bizarr képet, ami bevillant most mindenkiben. Szóval nem „Kovi” új forgatókönyvére akartam utalni, hanem sokkal inkább egy olyan pozitív élményre, ami valami hasonló agyi katarzist okozott, mint az a bizonyos első szex. Pedig igazából semmi új dolog nem történt, nem tanultam tökös kis újságíró trükköket, még csak a média misztikus világáról sem hallottunk egy szót se. Mégis kaptam valamit, amit már a felvételi napján sugárzott abból a vörös „Kolozsi-lényből”. Valami hihetetlen látásmódot. Mi „földlakók”, hajlamosak vagyunk csak „nézni” a világot, de nem látjuk. Csak kevesen próbálnak megállni dolgok mellett és kicsit körbejárni, megvizsgálni azt. A fekete nem minden esetben fekete, a kétszer kettő nem mindig négy. Néha igen is öt. Szóval, azon a délután megvilágosodtam. Elkezdtem más szemmel nézni. Elkezdtem látni. Szinte egytől egyig mást gondoltam azokról, akik ott ültek velem szemben szerdán, abban a pici szobában. Van, akit szerényebbnek, van, akit vagányabbnak láttam. Sárgábbnak, sötétebbnek, vékonyabbnak, duzzadtabbnak. Másnak.

 Aztán csoda, hogy nevető lelkemmel, kivirulva érkeztem haza? Nem csoda. Mint, ahogy az sem, hogy utána nem is következhetett más, mint hogy vigyorogva ébredjünk másnap a kedvesemmel. Totális orgazmus.

Szamosszegi Gábor

A világban megannyi ember szaladgál, vannak köztük szolid kéjgyilkosok, rejtőzködő „lavóribolyák”, elfajzott iskolázottak, gyógyszeresek és nélküliek, kattantak, bolond kalaposok és persze Ő, Murányi András.  Az elborult zsenik egyike.

Kire gondolok, amikor leírom a következő, fejemben keringő emlékhalmazt: földön kúszva, gólt imitálva, enyhén delíriumos tudattal, éppen kiadja magából fölösleges negyedik kerekét? Igen. Bizony. Rá! Mr. Murányira, a mesterre, aki a téboly új ösvényeire kísér, illetve lök be minket. Hiszen Ő már csak ilyen. Elborult, színes tudattal, állandó – füstölgő humortárral felszerelkezve várja, minden hétfő este, a publikumot, vagyis minket.

Mi pedig „őrült vezet világtalant” alapon kockáztatjuk az életünket. Hiszen sose lehet tudni, hogy éppen mi pattan ki a Főnök agyából. Ha azt mondaná, hogy tessék egy Auerbach-fejest produkálni a KOS-ablakon keresztül, megcsinálnánk.  Készítsünk interjút egy hungarikummal, ki-ki választhat: puli vagy Túró Rudi. Bármi jöhet, bevállaljuk. Ez az eredménye, ha elszánt – tudatalatti kis murányikat – dobnak oda a Nagy elé.  S mi lesz itt később?

 Majd egyszer csak, pár hét múlva besétál Komlósi Gábor és csak azt fogja érzékelni, hogy zakkantak tömege őrjöng egy kis szobában, élükön egy általa felkért „komoly” emberrel. Sziréna, zubbony, fehér kezeslábas, vérben forgó szemek, megzabolázatlan hajzuhatagok. Az őrület jelképei ezek. Mi, a kiscsikók pedig hordozókká válunk, elkapjuk a Murányi-kórt, és végünk. Megállíthatatlanul indulunk meg a királyi lejtőn, amely olyannyira előkelő és császári, hogy jobb lejtmenetet nem is választhattunk volna. 

Ilyen a tánc egy Őrült Kalapossal. Végtelennek tűnő, ide-oda csapongó, tomboló gondolatok. Pörgő nyelv, még szaporább tollak - laptop billentyűk -, örökösen tűzbe ugró tébolyult emberáradat.  Tűztánc a legjobbal, a legőrültebbel.  Murányi Andrással.

Jenei Brigitta

Olvasó-szerkesztő

Ugye hallottatok már a kémiáról?

Nyugalom, nem a képletekkel, protonokkal és periódusos rendszerekkel riogató, általam is utált középiskolai tantárgyról beszélek. Arról nem tudok nyilatkozni, hisz a 45 perces órák alatt végig a kint elsuhanó felhőket bámultam az ablakon át, és kérleltem karórám másodperc mutatóját: ugyan ketyegj már kicsit gyorsabban!

Ennek az írásnak a témája egy egész más kémia. Az a bizonyos vibrálás férfi és nő között. A vonzás, ami láthatatlan villámként cikázik a levegőben. A reakció, amitől olyan tüneteket produkálsz, hogy nem ismersz magadra, és reméled, másoknak fel sem tűnik, ami benned játszódik. Ez a vágy. Veszedelmes. Ellenállhatatlan.

Páran mégis felveszik a kesztyűt, és módfelett igyekeznek magukra ölteni a közömbösség szürke álarcát. Így küzdenek a rózsaszín romantika és a vörösben izzó szenvedély ellen. Nem győzhetnek, de vajon ezt ők is tudják? Ez az érzéshullám ugyanis nem az agyat támadja, de nem ám! Messze elkerüli a racionalitás birodalmát, és egyenesen a zsigereidet veszi célba. Egész testedet, egész valódat.

(Ezt kérlek, ne keverjük a szívvel, mert akkor ez az írás a szerelemről szólna, és valami csöpögős, vattacukor illatú tündérmesét kéne kikényszerítenem magamból.)

A vonzásnak viszont nem a mesékben a helye, bár az életben is vannak, akik kivont karddal állnak neki ellen. Észérveket állítanak csatába, pedig tudniuk kell, hogy néha (főleg túlerő esetén) legjobb letenni a fegyvert. Átadni magad a megmagyarázhatatlannak. Élvezni. Sodródni. Átélni. Ez a mágikus mágnes ugyanis nem gyakori vendég. Éppen ezért, a legváratlanabb időben és helyzetben találhat ránk, amikor nem is számítunk a fellobbanó tűzre. A viharra két ember között, a visszafojtott szökőárra, amelynek még a legerősebb gát sem képes ellenállni. 

Hisz akit hatalmába kerít a vonzás, végül úgysem menekül.

Miért harcolnánk hát önmagunkkal?

Mucsi Dorina

Az első alkalom mindig izgalommal tölt el. Az első lépések, az első együttlét, az első autó, az első kamerapróba, vagy az első műhely óra. Mert eljött ez utóbbi is és én izgultam, ahogy minden első alkalom előtt. 

A csapat új – bár még nem is csapat - és rögtön az első feladat egy megnyilatkozás. Idegenek előtt kitárulkozni, hagyni, hogy kiértékeljenek, elemezzenek és kérdéseket tegyenek fel olyan dolgokról, amikkel nem is szeretek foglalkozni. Mit áruljak el magamról, mi lehet szimpatikus, mi nem, sablonos legyek, vagy őszinte? Számtalan szebbnél szebb gondolat, de úgy hiszem, szerencsés vagyok. Fél éve még az önbizalom hiányáról, a pesszimizmusról beszéltem volna, de nem most. Összeszedem magam és kiállok, azt szeretném, hogy olyannak lássanak, mint amilyennek magam látom egy ideje.

Kiálltam a sokak elé és elmeséltem ki vagyok, illetve kinek gondolom magam. Még sosem álltam ki idegenek elé, talán csak a hostesseim eligazítása hasonló, de most mindenki figyel. De, hogy figyel? Megdöbbentem, hogy mások számára az életem, a terveim, a múltam és jövőm érdekes, néhányaknak csodálatra méltó, másoknak példaértékű. Nőttem pár centit és ez már önmagában is fontos számomra, de nem volt sok időm azon gondolkodni jókat, jól mondtam-e, mert a többiek is kiálltak elénk és várták az értékelésünk, és a kérdéseinek.

Ha megdöbbentem azon, hogy figyelnek, akkor most döbbenek meg újra. A csapat többi tagja is hihetetlen élettörténettel állt elénk, és most én érzek tiszteletet és csodálatot.

Kolozsi Ildikó nagyon kitalálta nekünk ezt a játékot, megnyíltunk, nevettünk, döbbentünk, meghatódtunk, vitatkoztunk és újra nevettünk, közben észrevétlenül tényleg egy csapattá kovácsolódtunk. Ez lehetett a cél és ezt elértük.

A két órásra tervezett foglalkozás, negyedik órájában még mindig frissen, jókedvűen, ültünk már egy másik teremben, egy kisebben, ahol már annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy az már súrolja a szexuális zaklatás határait.

Remek csapat leszünk mi, ez már az elején látszik, hisz Kolos, Gergő, Zsolt, Barus, Manó, Sarkadi és Jóri Márti, Adri, Csicsi, Gábor, Zsófi, Berni(e), Kata és Kitti, velem együtt nagyon várjuk a következő keddet, a következő Kolozsi műhelyt, mert mindannyian megérdemeljük.

M. Náthon András

Szaladj végig a széles vásznon… jaj, nem mondtam, hogy előtte ledobod a bugyidat is, és úgy lendülsz neki? Pedig de, na hajrá. Vigyázz, kész…

…Rajt: szerdai nap, Kolozsi műhely. Bementem, leültem az első helyre, amit megláttam, aztán meg csak néztem ki a fejemből, mint akinek jobb dolga sincs. Erre bejön a nagyérdemű, a Vörös, leül velünk szemben, alig vár pár percet és kiosztja a parancsokat. Mindenki vetkőzzön, le az összes ruhával, még a kalappal is, és tessék máris nekiugrani a nagy igazságnak. Megindult a tömeges nudizmus, szép sorban egyesével.

Talán elfelejtettem egy lényeges pontot… nem szószerinti pucérságban tobzódó társaságot kell elképzelni, hiszen rettenthetetlen vezetőnk nemigen vetemedne ilyesmire, ennél még tudat-rengetőbb ötlete támadt. Tömören kifejtve nevezhetnénk élve boncolásnak is. Nem hiszem, hogy bárki valaha a világegyetemben ennyire élvezett volna egy hasonszőrű műveletet.

A feladat egyszerű volt, mint olajos kézzel szalámi csomagolást kinyitni. Állj fel, és lehetőleg értelmes emberi lényként add elő életed történetét vagy legalábbis valami fontosat magadról, már ha van ilyen. Mindezt úgy, hogy örülsz, ha egy embert ismersz a „tömegből”. Add ki, ami fontos, rúgd ki azt az ajtót, hogy megismerhessenek, hogy megkezdődhessen a nagyívű szélesvászon építés. A Te szélesvásznadé. A belső pánikom nőtt, az agyam száguldott, csak ezt éljem túl!

Azonban amin szerény személyem keresztülment, az egy elképzelhetetlenül meghatározó élményként duzzadozik még mindig a zsebemben, és most már örökre az enyém. Kezdéskor csakis a szokásosra számítottam magamtól: izzadó tenyér, hadaró, zagyva beszéd. Csalódnom kellett! Kifordult a világ! Mindenki kinyílt. Egymásnak adtuk át az energiákat, mindenki beszélt, mindenki kérdezett, és végül mindig odavágtuk a nagy véleményeket. Félhettünk volna, de annál inkább munkálkodott bennünk a kíváncsiság, hiszen ki ne akarná tudni, hogy milyen benyomást ébreszt másokban. Beszélsz, beszélsz és érzed, ahogy magától folyik ki az életed a szádon, és megvilágosodsz, egy kicsit. Amikor meg már az arcodon olvad lefelé a tömeg „akarata”, akkor jössz csak rá igazán, ki is vagy te igazából. Teljes megvakulás, fényorgia.

Szóval elhajítottuk a bugyingót, jó ívesen és ez az érzés annyira megrendítő volt, hogy a végén már a ruházkodás tűnt szokatlannak. Mikor hazafelé vettem az irányt és kiléptem az utcára, annyira furcsa volt, fel tudtam volna robbanni az energiáktól, szinte már félőrült tempóban róttam az utakat és alig vártam, hogy újra lássam az újonc, de mostantól már őrjítően kedves arcokat.

Le a boxert, le a bugyit, dobjuk csak le, amink van.

Jenei Brigitta

Olvasó-szerkesztő

Alapszakasz győzelem, MVP és gólkirály! Ez Varga Dénes eddigi teljesítménye új csapatában, a Primorje Rijekában. Dumi bátyjával, Dániellel együtt költözött Horvátországba a nyáron. A 2010/2011-es szezon eddig jól sikerült a Jadranska-ligában és az Euroligában is játszó testvérpárnak, hiszen mindketten húzóemberek, a csapat legjobbjai.

De térjünk is vissza a legkisebbik Vargához. Még csak 24 éves, de máris a világ elit játékosai között tartják számon. Az egyik legerősebb bajnokságban, első szezonjában, olyan teljesítményt tudott nyújtani, ami után biztos, hogy mindenki megjegyzi a nevét. Igaz, még csak az alapszakasz végén járunk, viszont hasonlóan kiemelkedő játékkal, nem kérdéses a bajnokságvégi, legértékesebb játékosnak járó trófea.

Pedig mélyről indult. Fiatal kora ellenére már több komolyabb megpróbáltatáson ment keresztül, kezdve a 2005-ös, féléves eltiltásával. Vétett. Nagyot. Ittasan összetörte a szülők kocsiját, pont az ifjúsági Európa-bajnokság előtt. Ezután a baklövés után megváltozott benne valami, hiszen élete egyik értelmétől fosztották meg: a játéktól! Dumi, ha valamit igazán szeret, az a felhőtlen, pimasz vízilabdázás, amit sokszor meg is mutat a rajongóknak. Felállt, de nem szállhatott a magasba, komoly sérüléssorozat vette kezdetét, amely mentálisan is megviselte. Talán az „angyalok”, talán a család és a barátok segítségével, de nem mondott le legnagyobb álmáról, küzdött érte, legtöbbször saját magával, és a cél megvalósult: olimpiai bajnok lett, alig huszonegy évesen.

 2011 márciusát írunk, Dénesnek hasonló sikerekben és elismerésekben még nagyon sokszor lehet és lesz is része. Egy év múlva pedig irány London! Mára érett férfiként gondolkozik, cselekszik, és ami a legfontosabb, vízilabdázik. Semmi kétség: angyalok fogják a kezét.

Lampert Barbara

 „Ki nem kérdezett a múlt órán? Hm… Te. Akkor Veled kezdünk, és… Téged meg Téged is hallani szeretnélek. Hét perc. Tessék!”

Nincs apelláta, a Nagyfőnök szava szent! Miközben beszélgetsz az interjúalanyoddal, Ő vagy helyeslően bólogat, vagy szigorúan összeráncolja a szemöldökét. Oh, és eszeveszettül jegyzetel. Soha semmi nem kerüli el a figyelmét. Hogy mit is írogat olyan szaporán? Na, igen, addig örülj, amíg nem tudod!

Hét perc. Ennyi a Te időd. Utána jön az értékelés, az utolsó ítélet… Az a jó taktika, ha mindig a legrosszabbra számítasz, így nem érhet csalódás. A Nagyfőnök ugyanis nem finomkodik, nem babusgat, nem próbál vigyázni a lelkivilágodra. Őszintén megmondja, hogy mennyire elszúrtad… „Ne tegyél fel ostoba kérdéseket! Ne mondj olyat, hogy »Azt szeretném kérdezni«! Vezesd az interjút! Figyelj, gondolkodj, reagálj!”

És még sorolhatnám a kritikákat, intelmeket. Egy biztos: mindent tud az interjúzásról. S ami ennél is fontosabb: át is adja azt. A többi pedig csak rajtad áll.

Szíjjártó Anita

Virág, dal, bonbon. Nem, most kivételesen nem a Valentin-napi ajándéklistát sorolom fel. Ez más, ez a nagybetűs nőnap. Ilyenkor minden férfi kedves, figyelmes, előre enged az ajtónál, köszöntő üzeneteket ír a facebookon és, ha közeli az ismeretség, talán még egy – vagy száz – szál illatos virággal is kedveskedik nekünk, „A” nőnek. Mert megérdemeljük.

 A figyelmesség, főleg ha hímnemű egyén részéről érkezik, minden nőnek jól esik. Akár egy kabát felsegítése, egy elejtett toll felvétele, vagy egy csábos mosoly a kedves szőke, barna hercegtől, egy világgal ér fel. Minden apró jelre vágyunk, ami arra utal „Szeretlek”, „Kívánlak”, „Akarlak”. Ezek vagyunk mi. Nők. A kérdés csak az: miért kizárólag ezen az egy – na, jó, a Valentin-napot is beleszámítva két – napon érdemelhetünk ki ekkora kegyet? Miért csak e két alkalommal gondolják úgy a férfiak, hogy örömet kell szerezniük nekünk? Egyáltalán: miért érzik azt, hogy ilyenkor kötelességük a lábunk nyomát is megcsókolni?

Nincs olyan nő, aki ne szeretné a virágot, a csokoládét, és a romantikus, nyálmentes dalokat – főleg akkor, ha azt az imádott férfi énekli el a bársonyosan szexi hangján (sajnos, ez ritka, mint a fehér holló). Ha mindezeket akkor kapjuk, amikor nem számítunk rá, amikor nemzetközileg nem szólítják fel „Ádámjainkat”, hogy hódítsanak meg minket, sokkal jobban megérinti a szívünket. A gesztus nem lesz izzadságszagú, és nem érezzük azt, hogy párunk görcsösen meg akar felelni valaminek. Valaminek, ami nem mi vagyunk, hanem a társadalmi elvárás. Nem beszélve arról, hogy igazából ez az egész már nem is nekünk, nőknek szól. Üzlet lett, ahogy a karácsonyból és a Valentin-napból is. A piszkos pénz árnya vetül erre az alapvetően szép szokásra, hiszen a kezdetek kezdetén valóban a NŐ volt a lényeg, az egyenjogúságáért küzdő, harcos amazon, amiből mára csak a rózsaszín, émelyítő szirup maradt. Tévéből, rádióból, minden honnan ez folyik, a varázs eltűnt. Kell ez nekünk?

 Ha a férfi szeret, akkor igazán szeret. Ezt érezzük szavak és mindenféle szív alakú, világító csecsebecse nélkül is. Nemcsak, ezen a napon, hanem egész évben. A nőnap kiszámítható. Tudjuk, hogy életünk szerelme készül valamivel. Pontosabban reméljük. S mi van, ha elfelejti? Őrjöngés, kiabálás, tányérdobálás. Éppen ezért az érzelmek kifejezésére nem kell egy napot kijelölni. A kedvesség akkor jó, hogy ha az belülről, szívből jön. Ha váratlan meglepetésként ér egy szál hóvirág. S amit akkor érzünk, mindent elsöpör.

Szíjjártó Anita

Előre leszögezem, nem fogok véleményemért elnézést kérni egyetlen nőtől sem. Még akkor se, ha kedvesem ezért bojkottálni fogja fehérneműim tisztára mosását. Bevállalom. Na, nem a koszos boxeralsókat, hanem azt, hogy a férfiak többségének a hideg futkosik a hátán, március 8-hoz közeledvén.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy ezen a napon Rambónak öltözve járom Budapest utcáit, és gépfegyverrel vadászok majd minden nőnemű lényre. Bár gondolkozok azon, hogy a Fradi keménymagjából tüntetőket verbuválok az MTV-székház ostromlásához. Nehogy már a nők folyjanak még a csapból is jelmondattal. Csak az a probléma, hogy már látom magam előtt azokat a tüzes amazonokat, akik fegyvertárukat megspékelik atombombával felérő önérzetükkel, és hősies védekezésbe kezdenek majd úgy, ahogy mi férfiak sose tudnánk. Takarásból érkező mérgezett műköröm lövedékek, playmate-nek álcázott mosolygó bérgyilkosok, ciános sült csirkék. Hova fajulna ez? Az egynapos harmadik világháborúba? Persze, aztán meg retteghetünk minden nap, hogy megéljük-e a következő reggelt, mert a dorombolós kiscica külsejük, minden bizonnyal tigrisként gyilkoló vadmacskát takar. Ráadásul, erejük legfélelmetesebb fegyverük titkában rejlik: a női agy megfejthetetlenségében. Jó, tudom, szerintem is az erősebb kutya… eszik, de senki ne higgye, hogy olyan könnyen bele mennének bármiféle közelharcba. Nem. Az igazi hidegháború csak ezután következne. Mire észbe kapunk, a hatalom már rég a markukban csücsül. Női uralom. Borzasztó. Rabságban élnénk, ahol a gyengébbik nem a fajfenntartás, na meg egy kis élvezet érdekében kihasználná testünket és csak szexre tartanának minket. Bár, ha jobban belegondolok, azért ez nem is lenne olyan rossz. Nem? Na, de ne tévesszen meg senkit a hirtelen felbukkanó pornófilmes képsorozat és térjünk vissza az alaptémánkra. Valószínű már többen is felismerték ennek a napnak az igazi veszélyét, és vélhetően ezért nem történt meg soha az a bizonyos első lépés a lázadás felé. Úgyhogy, üzenem minden férfitársamnak, gondoljatok a hőbörgés helyett a „jó öreg” Torkos Csütörtök barátunkra, amely édes feledésbe merít majd minden szál virágot. Március 10-e a mi napunk lesz. Csak nem mondjuk ki. Higgyetek nekem. Addig meg ígérem, nem játszok semmiféle önkényes Rambót, nem szervezek B-közepesekből gerillaharcos lázadókat, jobb nekem a békesség. Inkább felveszem kedden a superman-es alsógatyám és elmegyek a legközelebbi virágboltba, veszek egy szál jácintot a kedvesemnek - mert ennek van a legfinomabb illata - és fejet hajtok minden hölgy előtt. Bölcsen és igazi macsósan.

Szamosszegi Gábor

Elegáns kabát, öltöny, nyakkendő, tiszta cipő, csábos mosoly, és ha rád néz… szent ég! Megőrülsz a tekintetétől, egyből a szád szélébe harapsz és megpróbálsz uralkodni magadon! És a hangja! Órákig tudnám hallgatni! Igen, igen, tudom, hogy mi az első gondolat, „nekem is ő kell”! Levetkőztessük hölgyeim? Nem, megteszi ezt majd ő maga, exkluzív interjút ígért nekem. Az ő pedig nem más, mint Bakonyi Péter, iskolánk egykori hallgatója, ismert és elismert szakmabéli.

Fúh, hát kocsiban még nem csináltam… kicsit zavarban is voltam, de a cél érdekében mindent. Finom lágy légfrissítő illat, és kényelmes, fűthető ülés. Gyerekülés? Ráadásul kettő?

Mikor születtek a csemeték?

2008. január 15. Ikrek, Sári és Nóri.

Egyszerre kettő. Nem volt nagy az ijedtség?

Mi számítottunk rá, szerettük volna. Mikor az orvos látta, hogy ketten vannak, elkapta az ultrahang készüléket a feleségem hasáról és ijedten nézett ránk. Mi pedig azt kérdeztük, hogy ikrek? Erre a doki is megnyugodott és mosolyogva bólogatott. Szegény megszokta, hogy ha kimondja, hogy ikrek az emberek zöme sikító frászt kap. Bár először egy fiút és egy lányt akartunk, ehelyett két lány lett, de ennek is örültünk. Majd talán a következő fiú lesz.

A névválasztással gondok szoktak lenni. Ki döntött?

Ketten. Mindenképpen olyan neveket szerettünk volna, ami hangzásban hasonlít. Igaz akartunk egy fiút is, de fiú nevünk egy sem volt. Lány viszont annál több. Olyat akartunk, ami kicsit pattogósabb és egymás után is jól, könnyen ki lehet ejteni. Így esett a választás a Sári Nóri párosra.

Feleségeddel hogy ismerkedtél meg?

Tizenhat évesen. A gimiben osztálytársak voltunk. Az első pillanatban, mikor megláttam a kapuban a lépcső tetején, nagyjából éreztem, hogy eldőlt minden. Tudtam, hogy ő kell és kész. Élő példája vagyok az első látásra szerelemnek.

Azóta is együtt vagytok?

Nem. Voltak nehézségek, nem volt könnyű történet egymásra találni.  

Mesélj!

Harminc évesen házasodtunk, én nyolc, tíz évig próbáltam ostromolni és meghódítani, de mindig nemet mondott. Aztán úgy éreztem, hogy „na, jó, nekem erre nincs időm, ha nem akkor nem.” Elindultam másik irányba, volt is egy házasságom ez előtt, de elváltunk hét év után, annak ellenére, hogy szerettük egymást, de valami hiányzott.

Hét év után hogy találtál újra rá?

Mint az amerikai filmekben. Egy érettségi találkozón futattam vele össze, és mivel egy utcában laktunk, onnan már együtt mentünk haza.

De először nemet mondott. Miért?

Élvezte az ostromlást. Azt hitte, hogy örökké tart. De már tizenhat évesen is tudta, hogy egyszer igent fog nekem mondani, csak más dátumozásra tervezte ezt az igent. Én meg hamarabb untam meg egy „picit”, mint kellett volna. Mai napig azt mondja, hogy akkor ő is hasonlóan érzett, csak még korai volt, és kicsit játszott.

Randiztatok valaha?

Egyszer elvittem moziba, a Jól áll neki a halál című filmre.

Huh!

Igen tudom, nem túl romantikus, de a helyzet az volt. Azonban ő azt az elvet vallotta, hogy „házi nyúlra nem lövünk” így akkor nem jöttünk össze. Aztán tizennégy évvel később próbálkoztam újra.

S lőn. Milyen volt az esküvő?

Csodaszép. A ruháját, ahogy az szokás nem láthattam az esküvő előtt, csak akkor mikor belépett. Úgy nézett ki, mint egy Tele Tubby, de egy nagyon szexi Tele Tabi, hiszen a lányok is már ott voltak az esküvőnkön.

Mire gondoltál miközben a szexi Tele Tubbyd feléd sétált?

Erősen torok szorító érzés volt, és koncentráltam, hogy nehogy már százharminc ember előtt én morzsoljak könnycseppet. Nem mintha szégyellni kellett volna, de ennyi ember előtt azért mégse. Másfél évtizedet vártam rá, és ő jött felém, az a nő, akivel mindig is elképzeltem az életem.

Apa lettél, nem sokkal az „igen” után. Mit kezdtél a gondolattal, hogy apa leszel mikor megtudtad, hogy 9 hónap és babasírás?

Az, hogy az ember megtudja, hogy apa lesz, és az a nő adja neki a gyermekét, akitől egész életében szerette volna… tulajdonképpen életem egyik leggyönyörűbb pillanata volt. Kicsit sokk hatásként ért, de nem a meglepetés miatt, mert reméltük, és akartuk, hogy jöjjön ez a pillanat, de nagyon keveset kellett készüli rá.

Mikor találkoztunk egyből azzal kezdted, hogy ”te tudod meg először, exkluzív interjúd lesz!” Jön a kisfiú is?

Nem, nem erről van szó.

Munkával kapcsolatos?

Igen. Változik a munkám, és erről most beszélek először. Munkahelyet és pozíciót is váltok. A Hír Tv-ből átmegyek a Duna Televízióba, és itt az ún. intendánsi pozíciót fogom betölteni, ami annyit tesz, hogy a Duna Tv gyakorlati vezetője leszek. A vezérigazgató és a vezérigazgató helyettes alatt konkrétan a Duna Tv élén. Ez egy hihetetlen intenzív fél év lesz. Így most sajnos kicsit kevesebbet látom majd a családomat. De inkább a jó oldalát próbálom nézni, hiszen egészen három éves korukig rengeteget lehettem az ikrekkel. És bízom benne, hogy mire jön a harmadik baba, már ismét kicsit jobban rá fogok érni!

Pósa Lilla

December másodikán került a mozikba a már klasszikus magyar vígjátéknak számító Zimmer Feri folytatása. Ahogyan az első részt, a mostanit is Tímár Péter rendezésében láthatja a moziba látogató közönség. A fő karakterek terén sem történt változás az 1998-ban bemutatott első részhez képest, ismét Reviczky Gábort és Pogány Juditot láthatja a publikum.

Egy népszerű filmnek folytatást készíteni mindig kockázatos vállalkozás. Tímár Péter rendező maga is elmondta, hogy nem szereti a folytatásokat, azonban azután, hogy mind a négy főszereplő (Reviczky Gábor, Pogány Judit, Kovács Vanda, Szarvas József) igent mondott a felkérésre, a rendező belevágott a Fikász-család történetének újabb epizódjába. Dacolva azzal a veszéllyel, hogy a második részek általában kevésbé jók, mint az elsők. Nos, ez a feltételezés most is beigazolódott.

A film alaptörténete ugyanaz, mint amit az első részben is láthattunk, bár az idilli balatoni helyszín helyett a történet egy ráckevei ódon kastély falai között játszódik. Ezt a kastélyt vásárolja meg potom pénzért a Fikász család, hogy egy minden igényt kielégítő szállodává varázsolja azt, és ezzel jó alaposan megtömjék a zsebüket. Azt azonban még ők sem sejtik, hogy az egykori hadvezér, Savoyai Jenő által építtetett kastély el van átkozva és kísértetek lakják. Miután a vendégek elmaradnak, főhősünk Ferenc (Reviczky Gábor) egy kis hókusz-pókusszal akarja a kastélyba vonzani a látogatókat, ezért elterjeszti, hogy a kastélyt szellemek kísértik, majd fabrikál magának egy szellem jelmezt és ő maga kezd el kísérteni. A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor megjelenik a ház igazi kísértete, akit Molnár Piroska alakít. A filmben feltűnik még Schell Judit is, egy kísértetvadász nő szerepében, Hajdú Steve, aki az egyik szállodavendéget személyesíti meg, és a Beugró c. műsorból is ismert Kálloy Molnár Péter. Rajtuk kívül pedig szerepet kap sok fehér lepedő, fazekak, fedők, valamint két fedetlen női kebel. Mi hiányzik mégis a filmből?

Elsősorban a poénok, de azok nagyon. Próbálkozások persze voltak, de azok a szófordulatok, amiktől az alkotók nevetést vártak, inkább elcsépeltre, unalmasra, vagyis egyszerűen gagyira sikeredtek. Reviczky, és az általa megformált Feri már önmagában véve nevetésre kéne, hogy késztessen, én azonban inkább éreztem erőltetettnek, mint sziporkázónak. A színészi játékával nincsen baj, hozza a tőle megszokott stílust, ám azok a poénok, amiken 1998-ban még jókat derültünk, 2010-ben már egyszerűen fárasztanak és idegesítenek. Nem állják meg a helyüket.

A 100 perces film másik „csodafegyverének” a különleges vágási technikát szánták. Ennek értelmében a párbeszédeket előre felvették, a színészek erre a lejátszott hangra tátogtak rá, miközben lassítva mozogtak. Ezt a lassított mozgást aztán jó alaposan felgyorsították. A rendező szándéka szerint azért, hogy a néző szemében gyanússá váljon a filmben megjelenő képi világ. Ehhez képest az első percben én valami képi hibát gyanítottam a dolog mögött, a második perctől kezdve viszont nagyon irritálóan hatott ez a megoldás. A film végére már megszoktam ugyan, de még akkor is zavarta a szemem ez a disszonáns mozgás. Ez valóban nevetséges volt, de nem a szó pozitív értelmében. Mindezek után bátor vállalkozásnak tartom megnézni a filmet, holott az alaptörténettel nincsen probléma. Biztosan lesznek, akik azért nézik meg, mert kedvelték az első részt, de úgy gondolom, hogy ők annál nagyobbat fognak csalódni. Természetesen senkinek ne szegje kedvét ez a kritika, ha kíváncsi a filmre, üljön be rá és alkosson maga véleményt. Mégis azt gondolom, hogy az utóbbi években készültek annyira jó magyar filmek, amik mellett a Zimmer Feri 2. eséllyel pályázhatna a legrosszabb magyar film díjára. Kár érte.

Mucsi Dorina

A Formula 1 ősatyja, Bernie Ecclestone valószínűleg megtalálta múzsáját, az ősanyát. Legalábbis nehéz más indokot találni, hogy képes nap, mint nap újabb képtelen ötletekkel előállni, miként emelné a száguldó cirkuszt újra a csúcsra.

A mogyoródi pálya előtt több tízezer ember, epekedve várja a Magyar Nagydíj kezdését. Az izgalmakat fokozza, hogy a belépőjegy mellé mindenki különböző összegért, vízipisztolyt vásárolhat. Többen nagyobb kaliberű fegyvert szereztek be, s büszkén hirdetik, ők ma kilövik Schumit.

Bernie Ecclestone büszkén tekint a hatalmas tömegre, hiszen újításaival rekordszámú érdeklődőre tett szert. Mikor a lángész fejéből kipattant az ötlet, mely szerint a pályákat öntözőrendszerrel látják el, hogy növeljék a kicsúszások, ütközések esélyét, s ezzel még jobban kockáztatva a versenyzők életét, mindenki csak ámult a mester bölcsességén. Hát még mikor kitalálta, hogy női versenyzők is szerepeljenek. S nem is akárhogyan! Egy konstruktőri csapatban, férfi és nő együtt szerepel, viszont a pontozásban külön számítás alá vannak véve. Az istállók versenyében azonban nagyon is számít, hogy együtt is sikeresek legyenek.

A forradalmi reformoknak köszönhetően, világszerte több millióval nőtt a Formula 1 nézettsége. De ez nem is csoda, hiszen ki ne szeretné látni, ahogy Vettel csapattársa a befutás után, sisakját levéve megrázza gyönyörű, csapzott szőke haját. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a box utcában dolgozók, szigorúan csak bikinit viselő nők lehetnek, aligha lepődünk meg a sportág népszerűségi adatain.

Bernie Ecclestone szerint azonban az újításoknak ezzel még koránt sincs vége. A versenyeket követők, nyálcsorgatva követelik az újabb reformokat.

A Formula 1 császára remélhetőleg lassan felébred álmából, és belátja, a való életben, ha így folytatja, s felteszi a kérdést a néphez, hogy: „Kenyeret és cirkuszt?”, a válasz számára kiábrándító lesz: „Kösz, a cirkuszból elég!”

Számadó Péter

„Olyan esetekben, amikor a cél a nemi fertőzések kockázatának csökkentése, elfogadható lehet a gumióvszerek használata" – mondta Peter Seewald tollába a pápa, s ennek mindenki nagyon örül. Persze felmerül a kérdés, hogy mely esetek nem „olyanok”, de ne szaladjunk ennyire előre!

 Elemezzük kicsit, mit is mondott a katolikus egyház feje. Ha nem azért élsz szexuális életet, hogy gyermeket nemzz, ráadásul ezt üzletszerűen teszed, és még homoszexuális is vagy, akkor használhatod az óvszert. Ha e feltételek bármelyike nem valósul meg, akkor erkölcstelen életet élsz. (Később megenyhült: a homoszexualitás, mint feltétel kikerült a követelmények közül.)

Ellenben, ha boldog házasságban élsz, és párod karjaiban kéjelegsz, mely tevékenység közben nem jár mindvégig a fejedben, hogy bárcsak gyermekkel áldana meg az úr, és uram bocsá’ még azt a fránya óvszert is használod, akkor szembe mész a római katolikus egyház tanításával.

Először is, ha a katolikus egyház azt tanítja a híveinek, hogy szexuális életet csak abban az esetben éljenek, ha gyermeket akarnak nemzeni, akkor számomra már az is értelmetlen, hogy tiltja a fogamzásgátlást. Mert ha a célom a gyermekáldás, akkor miért védekeznék ellene? Ha az egyház híve vagyok – micsoda szerencse, hogy nem vagyok az! -,akkor nincs szükségem újabb és újabb tiltásokra, mert eleve betartom az alapszabályt. Ha pedig nem vagyok az egyház híve, akkor miért hallgatnék egy fura kis öregemberre, aki meg akarja mondani nekem, hogyan éljek?

Az egyház szempontjából nézve (avagy másodszor): hogyan akar meggyőzni egy nyilvánvalóan nem vallásos homoszexuális prostituáltat az egyházfő? Miért gondolja azt, hogy az ő engedélyére várt eddig, és most elkezdi a gumi használatot? Egyáltalán, miért fontos a pápának olyan kérdésekben is véleményt nyilvánítania, amelyekre egyáltalán semmilyen rálátása nincs? Vajon komolyan azt gondolja, hogy ő a leghitelesebb személy a szexuális úton terjedő betegségek megelőzéséért folytatott küzdelemben? Én úgy gondolom, hogy nem. Ennek ellenére, vagy éppen ezért azt mondom, hogy „az olyan esetekben, amikor a cél a nemi fertőzések kockázatának csökkentése”, használjunk gumióvszert.

Pataki Dimitra

Pataki Dimitra 

 Az országos bajnokok, Európa legjobbjai, idén Bernben mutatják be produkciójukat. Már a belváros főterén is jég fogad, igaz nyitott és kicsi, de zenével és forralt borral, tehát a hangulat adva van. A folyó túloldalán, a Viktória tér után már a helyszínen is vagyunk, előttünk a Postfinance versenypálya grandiózus Arénája. Erre tekint egy hatalmas sátor, teret adva az edzéseknek. Itt a rajongók, a rólunk készített fényképekkel várnak minket, hogy aláírjuk azokat és újabbakat készítsenek. Itt igazán jéghercegnőnek érezhetem magam. A tribün kicsi, de annál nagyobb szeretet lengi körbe. A ráhangolódás itt zajlik, a várva várt eseményre. 20 méterrel odébb, pedig a versenyláz atmoszférája kerít majd a hatalmába. Az Aréna lelátóin önbizalmat adva hatalmas zászlók hirdetik: Victory Joubert, Our Carolina… Viki Pavuk. A közönség lelkes tapsa, bíztató kiabálása kellő adrenalinnal tuningol minket a futás alatt. Fegyelmezettséget a bírók, technikai specialisták és kolerek feszes rendje parancsol csupán, emlékeztetve a téthelyzetre. Az izgalom kellőképpen forrósítja a hangulatot, ezt a pálya fagyos hőmérséklete enyhíti. A cseh versenyző, Brezina szabotálta is a dolgot, a versenybemelegítést nagykabátban indítva.

A versenymenet a kvalifikációkkal kezdődött, majd a rövidprogramokra került sor, végül pedig a legjobb 24 versenyzővel, a szabad programok következhettek. Az utolsó napra, mint minden alkalommal, most is az egyénizők kerültek, próbára téve az idegeinket. Elérkezett a verseny napja, régi érzések köszönnek vissza; melegítés szárazon, jégen. A külvilágot csak a távolban hallom, látom, a bíztató szavakat mégis a szívembe zárom. A zászló fent önbizalmat ad; az EB. elsőszámú magyar indulója vagy… Amint beállok, elszáll az aggódás; ki néz, ki nem, mit várnak tőlem… a helyét átadja a mérhetetlen vágy, hogy kikorizzam magam, szálljak a jégen, elérjem a várt teljesítményem, s az előadásom a szívekbe repüljön.

A melegítésről kamerák kísérnek a jégre, majd a lihegőbe. De már nem csak a lencsét nézem, a kameraman munkáját is figyelem. Rabjává váltam egy másik világnak, vágyam a versenyzést befejezve, hogy riporterként is EB-k. VB-k és Olimpiák résztvevőjévé váljak.

Pavuk Viktória

https://www.youtube.com/watch?v=8X6x-ilGcms

A kémiát és fizikát kedvelő olvasókat arra kérem, hogy nézzék el őszinteségemet! Sosem szerettem egyik tantárgyat sem az iskolában. Nem értettem, hogyha valaki szerelmesen ücsörög azon a bizonyos rózsaszín felhőn, akkor minek elemezni annak az összetételét? Kit érdekel az akkor? Vagy ha idegességünkben elönti az agyunkat az a másik anyag, nem mindegy mennyi proton, neutron vagy elektron van benne?

 Heves tiltakozásom ellenére mégis valamilyen különös jelenséget fedeztem fel (bárcsak rólam neveznék el majd egyszer!) január 22–én, a 42. évfolyam felvételijén. Leendő hallgatóink illedelmesen nézték végig az iskolánkról szóló filmet, majd hallgatták végig az előadást, és közben ültek, mint a cövek. Se egy pisszenés, se egy nagyobb mozdulat, semmi. Csak katonás rend! Azt azért elárulom, mert álszent azért nem vagyok, hogy erre az eseményre anno én is elővettem a (mások szerint kínai, szerintem csak nagyon szerethetett az ajándékozója) MontBlanc tollam, amit a felvételi után szépen vissza is tettem a dobozába, mert azért nem fog az olyan jól, mint egyszerűbb testvérkéi. Tehát nagy volt a csend, sok az egyenes hát, csinos öltözék, ahogy az meg van írva. A 41. évfolyam háza táján azonban ez éppen fordítottan arányosan jelent meg: izegtünk-mozogtunk, mindig beszélt valaki, nem is beszélt, csacsogott. És persze a mozgás! Hangyaboly eső előtt! És ha ez még nem lenne elég: VALAMI volt a levegőben, amit semmilyen műszer nem mérhet, de tagadhatatlanul mindannyiunkra hatott! Hatalmas összenevetések, titkos összekacsintások, egymásba vágó, befejezetlen mondatok jelezték útját. Egy csapat voltunk! A délelőtti „bejárattól” kezdve a délutáni „kijáratig” nagyon egymásra hangolódtunk!

Fél évvel ezelőtt még mi is egymás MELLETT ültünk talán egy kicsit meg is szeppenve, kínosan ügyelve arra, hogy pozitív benyomást tegyünk környezetünkre, most pedig minden szándékos dolog nélkül magunk csináltunk EGYÜTT valami nagyon pozitívat!

És ha már ennyire belelendültem: ugye milyen szép is az, amikor a csókok íze szánkban méz és áfonya, nem pedig kusza vegyjelek sokasága! Mert aki azt elemezgeti, hát meg is érdemli!

Star Wars rajongóként  imádta  Dart Vadert, az utóbbi 8 évben inkább a Keresztapát nézegeti.  10 évig a Nők Lapjában a nők lelkének húrján játszott cérnakesztyűs kézzel, ma már átállt a másik oldalra, ő a Playboy felelős szerkesztője. Olvas Indexet, HVG-t, Narancsot, de igazán csak a nők világa érdekli. Interjút nem szívesen készít, a jegyzet az ő sajátja. Kiadója két éve cseszegeti, hogy megírja első regényét, amely a tervek szerint egyszerre lesz tragikus és vicces, megbotránkoztató és kedves.

Mióta olvasod a Playboyt?

20 éves koromban, amikor nyaralni mentünk vettünk Playboy-t meg CKM-et. Amikor a Sanoma-nál dolgoztam, akkor mindig kaptunk egy példányt, egy darabig nézegettem, de igazából akkor kezdtem el olvasni, amikor megkeresett a Radnai.

A Playboy-ban gyakran szerepelnek politikusok is. A Fidesz, az MSZP, az MDF után a közeljövőben a Jobbik egyik képviselőjéről is olvashatunk?

Szerintem nem. A Jobbik, az egy teljesen szalonképtelen dolog. Ezzel nem tudok azonosulni, nem fogok nekik teret adni. Nagyon érdekes, hogy a jobboldali képviselők általában érdekesebb személyiségek, mint a baloldaliak. Aki baloldalon érdekes lett volna, az nem vállalta a szereplést. Az utolsó politikus a Rogán Antal volt, aki fénykarddal meg Artu Dituval volt benne. A közeljövőben kerülni fogjuk a politikát, mert mindenkinek tele van a hócipője vele.

Melyik politikai interjúnak volt a legnagyobb visszhangja?

A Kóka Jánosnak, amikor bevállalta a helikoptert, a kastélyt, a több milliós órát, ez a politikusi karrierjének nem tett jót. Az is meglepő volt, hogy a Deutsch Tamásról készült interjút Bolgár György  Megbeszéljük c. műsorában elemezték. Akkor ott éreztük, hogy áttörtük az ingerküszöböt.

Az interjúk miért inkább férfiakról szólnak? Nem izgalmas a férfiolvasóknak egy női interjúalany?

Már sokat gondolkoztam ezen. Én egy női magazintól jövök, nekem kellene az élharcosának lenni, hogy nőkről olvashassunk. Valahogy így jön ki. Ha egy amerikai Playboy-t megnézzük, - és most nem akarom, az amerikaiakra tolni a felelősséget, - a nagy interjúk jelentős része férfiakkal készül. A férfiak abból próbálják kihámozni, hogy mi a siker titka, hogyan lehetne a sikeres emberektől ellesni egy-két fogást.  Talán emiatt van az, hogy a férfiakat a férfi interjúk jobban érdeklik, de lesznek változások.

Milyen rendszerességgel közöltök külföldi anyagokat?

Ritkán. Fontos, hogy a magyar Playboyt magyarok írják. Ha Brad Pittről vagy Tarantinoról készül egy interjú, azt vétek lenne nem leközölni. Hugh Laurie-t, és Robert Downey jr-t is betesszük, aki a legcoolabb színész a glóbuszon. Ezek mellett nem szabad elmenni, ezekre a globális sztárokra mindenki kíváncsi, mert cool arcok.

Melyik a kedvenc interjúd?

Most a legutóbbiért rajongok éppen, amiben a Bacsó-Winkler párossal, a juj.hu-s Körmendi Gábor beszélget. Ez egy klasszikus csevegős interjú. Sokan azt mondták, hogy szar, de szerintem tök jó. Halálosan vicces, elkvaterkáznak benne. Ha egy dolog szórakoztató, de kevésbé informatív, az nem baj. Ez egy tipikusan olyan interjú, ahol az élet nagy kérdéseiből, az a legfontosabb, hogy szabad-e e-mailban szakítani vagy sem.

Nagy Eszter

Megtörtént! Ott voltam az erdőben, bujdostam, ziháltam, elestem, átkot szórtam, sírtam, örültem, megijedtem, majdnem meghaltam, de megmenekültem... Megmentettek, és meghaltak mellettem…

Magukra maradtak: Harry, Ron és Hermione, tanáraik és legfőképpen Dumbledore segítsége nélkül vág neki a nagy feladatnak. Voldemort halhatatlansága titkának nyomába erednek, fel akarják kutatni és meg akarják semmisíteni a rejtélyes horcruxokat.
A sötét erő nem kíméli őket, de az egész varázsvilágot sem. Bekövetkezik a legrosszabb, kitör a háború, a halálfalók Roxfortot és a Mágiaügyi Minisztériumot is az uralmuk alá hajtják. Bármerre járnak, a borzalom követi őket. És mindenütt Harry Pottert keresik, hogy a Nagyúr elé vigyék a fiút... élve. Ez történt a Harry Potter és a Halál ereklyéi első részében.

Bűbáj, varázs, gyűlölet, szenvedély, indulat, düh, halál, küzdelem. Az eddig megjelent Harry Potter filmek szinte mindegyikénél hiányoztak ezek. Eddig azt éreztem, hogy „már megint összecsapták, hogy ne kelljen annyit ülnöm!” Pedig ülnék, ha jó lenne a film, ha magával ragadna, ha elvarázsolna, ha ott lennék köztük, ha én is bosszút akarnék állni Voldemorton.

Ez a film, AZ a film, amit a könyvön felnövő generáció várt. Részletes, remekül kidolgozott jelenetek vannak benne és magával ragad. Humoros, elgondolkodtató és mámorító egyben. A mulatságos jelenetek ott vannak, ahol lenniük kell, sírunk, aztán nevetünk.

A film üzenete is átjön, sokkal keményebb, durvább és mellbevágóbb utalásokat tesznek, mint az eddigi részekben valaha, természetesen ez annak is köszönhető, hogy mostanra forrja ki magát a történet. A színészek alakításán nincs mit ragozni, mindenki megérett a feladatra, hogy igazi varázsló és boszorkány legyen. Daniel Radcliffe ugyan vehetett volna pár táncleckét, de még így is elment a botladozás.

A zenét Alexandre Desplatnak köszönhetjük, aki többek között az Alkonyat – Újhold zenéjét is szerezte. Ebben a filmben még itt sem volt hiba, ha kellett felemelt, ha kellett féltem, ha kellett pontot tett az i-re. David Yates rendező legalább annyira szerette ezt a történetet, mint az olvasók. Úgy vitte vászonra, ahogy eddig még senkinek sem sikerült. Minden részlet, minden apró szál benne van a történetben, minden, ami Harry Potter.

Pósa Lilla

A különböző szerkesztőségek tagjai, valamint az (el)ismert médiaszemélyiségek idén februárban immár sokadik alkalommal vehettek részt az évente megrendezett Sajtóbálon, nekem viszont ez volt az első alkalom. Az első alkalom pedig mindig nagyon izgalmas.

Maga a lehetőség véletlen jött szembe, egy a KOS honlapon közzétett felhívás képében. Mulass és forgass a Sajtóbálon! Négy hallgató ingyen vehet részt a rangos eseményen, „pusztán” egy öt perces filmet kell forgatnunk. Ezt aztán vétek kihagyni! Gyors telefon Csizmadia Dórinak, azonnali tájékoztatás, öt perc múlva a jelentkezésünk célba is ért a KOS virtuális postafiókjába. De vajon elég gyorsak voltunk – e ?

Nos, a sebességgel és a lelkesedéssel olyannyira nem volt probléma, hogy napok múlva is mi voltunk az egyetlen jelentkezők, nem kis megrökönyödésünkre. Kis duónk aztán mégis kiegészült a már „legendásan” rutinos M.Náthon Andrással (mindig kell egy pasi a csapatba), valamint az operák világában is otthonosan mozgó Pataki Dimitrával, aki azonban ezen az estén nem áriázott. De hogy bebizonyítsuk, a „2x2 néha 5” a svájci műkorcsolya EB-ről hazaérkezett Pavuk Viki is velünk tartott.

Ötösfogatunk csaknem 1 órával a kezdés előtt már a bál helyszínén volt, egészen pontosan a Roosevelt téri Inter-Continental hotelben, kamerákkal, statívval felpakolva, tűsarkúban és báli ruhában (Andrist kivéve). Egy gyors bemutatkozás és megbeszélés Rózsa úrral, az esemény főszervezőjével, és máris ott termettünk a főlépcsőnél, hiszen bármelyik percben érkezhetett egy illusztris vendég. Nem is kellett sokat várnunk. Hét óra tájban már gyűltek a meghívottak: ismert arcok és (számunkra) ismeretlenek egyaránt. Politkusok, tévések, szerkesztők. Kisvártatva feltűnt Tarlós István főpolgármester is, hosszasan kezet rázott Rózsa úrral, remek kis snitt lett belőle.

A frissen érkezettek rögtön remek programok közül válogathattak. Volt itt sziluett készítés, címlapfotózás, rulett, póker, casino, praliné, koktél, minden mi szem-szájnak ingere. Csapatunk először csak irigykedve figyelte a nem forgató bálozókat, és a feladatra koncentrált. Felvenni például, ahogy az elegáns és tágas szalon, amely a gálavacsora színhelye volt, megtelik öltönyös, szmokingos urakkal, és nagyestélyis hölgyekkel. Szerencsére két kameránk is volt, így ketté tudtunk válni: amíg valaki az ezüsttálakkal ügyesen lavírozó csokornyakkendős pincéreket filmezte, addig más ismert arcokat próbált lencsevégre kapni a tömegben.

A vacsora közben alkalmunk nyílt pihenni egy keveset. No és persze megkóstolni a hangzatosan elnevezett, néha megfejthetetlen összetevőjű fogásokat, amelyek közül volt jó is, és felejthető is; de hát ki teszi ezt szóvá egy ilyen bálon?

A vacsora után aztán folytatódtak a programok, és folytatódott a kamerákkal történő ide-oda cikázásunk is. Hamarosan színpadra lépett az est sztárvendége: nem más, mint Tolvai Renáta, a Megasztár legújabb szériájának győztese, aki 12, a produkcióban már előadott dalával szórakoztatta a közönséget. A lábak lassan mozdultak meg, de a műsor végére Reni elérte, hogy táncolni kezdjen a bálozó közönség. Bár a kisfilmünkbe nem kértek interjút, azért kihasználtuk a lehetőséget, és pár kérdést feltettünk Reninek. Sokat kellett rá várni, de hát „az újságíró mindenre kész”.

Éjfél után már fáradni kezdtünk, jól jöttek tehát azok a kis falatkák, amiket felszolgáltak nekünk. Kellett az energia. Nem is álltunk meg, tovább vadásztunk az ismert arcokra: Pálffy István, Azurák Csaba, Pachmann Péter, Anry-Soós Éva, Bus István mind feltűntek az est folyamán. Legtöbbjüket sikerült is lencsevégre kapni.

Végül hajnali kettőkor távoztunk. Akkor már igencsak kiürültek a termek, elfáradtak a táncosok, és hazamentek a médiasztárok. Mi sem voltunk éppen frissek, de sok új élménnyel és rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak. És ugyebár, van egy mondás: „Gyakorlat teszi a mestert.”

Mucsi Dorina

Létezik egy regény. Egy regény a szenvedélyes szerelemről, a házasságtörésről és az azt követő társadalmi kitaszítottságról. Egy tragikus regény a nőről, aki eldobja mindenét a férfiért, majd végül eldobja magától a saját életét. Ez a mű nem más, mint Lev Tolsztoj 1887-ben írt Anna Kareninája, amelyből számos film és sorozat is készült már.

 Kocsák Tibort, a Madách Színház zenei igazgatóját, a mű gondolatvilága ihlette meg és dallamokba zárta Tolsztoj szavait. Így született meg 1994-ben az Anna Karenina musicalváltozata, amelyet először az akkori Rock Színház mutatott be Budapesten, majd később a körúti Madách Színház is műsorára tűzte. Igaz, néhány év után száműzték a repertoárból és úgy tűnt, méltatlanul elfeledték. Egészen 2008-ig, amikor Szerednyey Béla rendezésében ismét bemutatták. Új köntösben, felújítva, de megőrizve a darab és a színház igazi értékeit. És hogy mik számítanak igazi értékeknek? Nos, az Anna Karenina nem áll be a sorba. Semmi szirup, csillogó-villogó látványvilág, burjánzó díszlet, semmi felszínes hivalkodás. Csak dráma, és érzelmek. Érzelmi drámák. Közel három órában.

Egy csaknem 600 oldalas, kétkötetes regényt visszaadni viszont még 3 órában is lehetetlen vállalkozás lett volna. Mégsem távozik hiányérzettel az a néző sem, aki a könyv elolvasása után ül be az előadásra. Aki pedig úgy éli át Anna kálváriáját, hogy a színpadon találkozik először a történettel, szintén teljes képet kap a műről. Igaz, a cselekmény olyan sok szálon fut, a szereplők (akiknek még a nevét sem könnyű megjegyezni) között fűződő kapcsolatok pedig olyan összetettek, hogy a „friss” néző bizony kapkodhatja a fejét, hogy követni tudja Anna életének viszontagságait.

Táncot, slágergyanús popdalokat, ne várjunk ettől a musical operától. Hisz ez a műfaji megnevezés nem véletlen. A darab zenéje igazi klasszikus, és már a nyitánynál oly szívbemarkoló, hogy elszorul a torkunk. Az alapmű tehát túlzás nélkül tartható a magyar musical-irodalom egyik csúcsának. Ellenben ami a megvalósítást illeti, bizony joggal húzhatja fel a szemöldökét a modern, szinte filmszerű díszlethez és gyors színpadi váltásokhoz szokott néző. Ez a darab nem egy giccsparádé, mint megannyi mai musical. A díszletet a lehető legegyszerűbben oldották meg: egy nagy, ide-oda húzható függöny érzékelteti a tér- és időbeli váltásokat. Ahogy fokozódik a dráma a színpadon, úgy válik egyre gyorsabbá és hirtelenebbé a függöny mozgása, mondhatni szinte Annával együtt őrül meg. A legfontosabb díszletelem viszont kétségkívül az a vonat, amelynek feltűnése Anna útjának végét jelenti, dermesztő fékcsikorgása pedig, még órákkal a darab után is a fülünkben cseng.

Rám mindig ilyen hatással van ez a mű. Átjár, felemészt, megérint, szereposztástól függetlenül. Ezt a történetet, a női nem szépségének és kiszolgáltatottságának eposzát, nem csak musical rajongóknak és javíthatatlan romantikusoknak ajánlom. Mindenkinek, aki nem cukormázas limonádéra, hanem igazi érzelmekkel teli, nagybetűs színházi élményre vágyik. És aki egyszer megnézi, nem fogja elfelejteni Anna történetét. Mert Anna örök.

Anna Karenina

musical-opera két részben

A főbb szerepekben:

Anna Karenina:             Polyák Lilla / Nyári Szilvia

Karenin:                      Sasvári Sándor / Dunai Tamás

Vronszkij:                    Posta Victor / Debreczeny Csaba

Levin:                         Barát Attila

Kitty:                          Mahó Andrea / Haffner Anikó

Rendező:                     Szerednyey Béla